2022. július 4. - Ulrik

Újabb 10 évig a Centrum Parkoló lesz a király?

A kerületi lakosok és az MDF is tiltakozik az ellen, hogy újabb tíz évre szerződést kössön Terézváros a sokat bírált Centrum Parkoló Kft.-vel - mondta Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke szerdán Budapesten.
2009. július 22. szerda 13:31 - HírExtra
"Terézvárosban a gombhoz varrják a kabátot, az előre kiválasztott céghez írják ki a pályázatot. A pályázati feltételek szinte teljesen egy cégre íródtak" - hangsúlyozta Dávid Ibolya. Hozzátette: erős a gyanú, hogy újabb tíz évre a Centrum Parkoló Kft.-vel kíván szerződést kötni a kerület.

Így szeptembertől hiába nyílik meg a lehetőség Budapest VI. kerületi önkormányzata előtt, hogy újragondolja a kedvezőtlen parkolási rendszert, lapinformációk szerint a háttérben ismét tisztességtelen alku körvonalazódik - mondta Dávid Ibolya.

Az "arcátlan" pályázati kiírás szerint a kerület évente mindössze öt és fél napnyi parkolási díjban részesülne parkolóhelyenként, a többi bevétel, valamint a pótdíjak és a kerékbilincs-díjak is a nyertes céget gyarapítanák. A pályázat nyertese így mindössze évi 25 ezer forintot fizetne parkolóhelyenként az önkormányzatnak - ismertette.

Az MDF felszólítja a VI. kerületi önkormányzatot: haladéktalanul írjon ki új, tisztességes feltételeket tartalmazó pályázatot, amely a kerület érdekeit szolgálja - hangsúlyozta a pártelnök.

Az MTI azon kérdésére, hogy a párt kezdeményez-e vizsgálatot az ügyben, Dávid Ibolya azt mondta: az MDF várja a válaszokat a feltett kérdésekre, ezt követően dönt a párt terézvárosi szervezete a következő lépésekről.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását