2020. április 4. - Izidor

Kövér őszödi beszéde, és ami mögötte van

Napok óta azzal van tele a sajtó (baloldali) fele, vajon megbolondult-e Kövér László, hogy kötél helyett immár börtönt sem osztana a nyolc éves szocialista ámokfutás csúcsvezetőinek? Jelentjük nem, csupán menti az irháját. Méghozzá igen ravaszul.
2009. július 22. szerda 07:50 - Nagy András
Egyre furcsább ez a Kövér Laci. A Fidesz választmányi elnöke, akiben a közvélemény az elmúlt években a szocialista „rablókormányzatok” legkérlelhetetlenebb elszámoltatóját ismerhette meg, pénteken a Hír Tv-ben vendégeskedve már úgy nyilatkozott egy esetleges számonkérésről: „Vegyük le egy kicsit a túl nagy felelősséget a politikusok válláról! Az, ami ma Magyarországon van, nem néhány száz vagy néhány ezer politikusnak a keze munkája. Nem azért alakult így, mert voltak ostoba vagy gazember politikusok kormányon vagy ellenzékben. Hanem azért, mert mi, magyarok – nem megegyezéses alapon persze – közösen ide juttattuk a dolgokat.”

Talányos elszólás

Mióta ez a meglehetősen finomkodó, már-már békülékeny nyilatkozat napvilágra került, politikai elemzők, politológusok, valamint azonos oldalon álló pályatársak a lehető legkülönfélébb reakciókat nyújtották a jobboldali visszásságokra természetesen mohón szomjazó baloldali sajtónak. Kiszelly Zoltán amondó, csupán véletlen "elszólásról" lehet szó. „Egy őszinte pillanatában olyan mondott, amilyet nem szokott.” – kommentálta Kövér szavait a politológus. Mások, például Giró-Szász András úgy vélik, a Fidesz-politikus csupán általánosságban beszélt arról, hogy az egész magyar társadalomban kódolva van a kiskapuk keresése az adóelkerüléstől kezdve a jogkövető magatartásig.

Fideszes képviselők hallani sem akarnak arról, hogy valamennyien, (tehát uram bocsá’ ők is) felelősek lennénk az ország sorsáért, ezért inkább „talányosnak” minősítik Kövér László szavait. A szocialista tábor pedig még egy egészséges „örülünk,hogyvégreKövérLászlóismegértetteazŐszödibeszédet”- tel sem volt képes előrukkolni.

Micsoda véletlen!

Vajon mire ez a nagy finomkodás? Avagy mi oknál fogva kottyantja el magát egy profi politikus épp a Hír Televízióban, ahol a Fidesz-tábor tagjait finoman szólva sem szokta szorongató légkör fogadni? Érthetetlen… És az is milyen furcsa véletlen, hogy éppen akkor beszél Kövér László ilyen elnézően a regnáló hatalom korrupciós ügyeiről, mikor ő maga is valami hasonlóba keveredett.

Aki nem tudná, Fót szocialista polgármestere néhány hete hangfelvétellel állt elő, melyen a kisváros közszolgáltató cégének vezetője, a cég felügyelőbizottságának Fideszes tagja, valamint egy pápai ügyvéd arról diskurál, miként lehetne csekély többletforráshoz jutni egy útfelújítási pályázaton. A „csekély” jelen esetben úgy harminc-negyven millió forintot jelent.

A polgármester szerint arról van szó, hogy a cég a pályázaton a legalacsonyabb árú – és ezzel győztes – ajánlatot tette, a hanganyag alapján pedig jó előre azért lobbizik a Fideszes közvetítő segítségével a többletmunkákat hivatalból ellenjegyző vezetőnél, hogy a benyújtott árajánlatnál harminc-negyvenmillió forinttal többért végezze el majd az útfelújítást.

(Pót) munkát, kenyeret!

A polgármester a részletekkel sem maradt adós: "Ebben érdekeltté tudnánk téged tenni, vagy én téged érdekeltté teszlek, hogy milyen úton-módon, azt még megbeszéljük veled külön vagy akár a város vagy a te általad megnevezett jogi személyt..., vagy mit bánom én. A lényeg, hogy ezt le kéne pótmunkázni" – hangzik el a felvételen.

De hogy jön ide a választmányi elnök? Nos csak úgy, hogy a társalgás egyik résztvevőjének szájából a következő mondat is elhangzik: "a végén kellett hozzá Kövér Laci, de azért elintéztük."

Elképesztő, milyen furcsa véletlenek fordulnak elő néha, nem?
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

aser
2009. július 24. 15:48
Mi ebben a csodálatos?A fekete pénz,mindig jobb,mint a törvényes,mert nem kell senkinek sem beszámolni-elszámolni róla.Másrészt keresi a párbeszédet a Fidesz az MSZP-vel,mert megijedtek a 15%-os nyilasoktól!Erre remélhetőleg az EU-ban is felhivták a figyelmüket.Hitler is ugy kerülhetett válsztásokkal hatalomra,hogy a polgári és a munkáspártok nem voltak képesek egymással megegyezni!
komiszar
2009. július 23. 08:47
komiszar
"Aki nem tudná, Fót szocialista polgármestere"
Helyesen: Fót szocialista alpolgármestere! Elnézését kérem a cikk írójától, hogy javítok, ezt teszem azért, mert a helytelen titulus leírásából már több támadás is volt Fábry Béla személye ellen!
gizimama
2009. július 22. 16:35
Ja és még valami. A felelősségre vonás szükséges. E nélkül értelmetlen lenne bármibe is belevágni. Csak minden oldalon meg kellene ezt tenni. Mert a játék úgy megy ezek között, hogy "nekem van valamim ellened, neked meg ellenem. na akkor egyiket sem mondjuk el, és akkor mindenki jól jár" - csak mi nem.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gondolataink témában
Szívesen látná Orbán Viktort köztársasági elnökként?
Szó sem lehet róla
Jobb lenne, mint miniszterelnökként
Teljesen hidegen hagy
Csak, ha nincs más elfogadható jelölt
Igen, alkalmas a posztra
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását