2024. március 29. - Auguszta

MSZP-Fidesz: szarháború

Az egyik mutyizást bemutató hangfelvételen komolyan felmerült Kövér László, a Fidesz választmányi elnökének a neve is. Az MSZP ajándékokkal bizonyítja Kövér bűnösségét, a Fidesz pedig ez ügyben is Bajnait szapulja. Szánalmas.
2009. július 14. kedd 08:19 - Pásztor Balázs
MSZP: Híg ürülék

Az előző héten kirobbant a fóti botrány, ahol polgármester bántalmazott alpolgármestert, és muytiügyben erőteljesen megemlítődött Kövér László, volt titkosszolgálati miniszter neve is - egy hangfelvételben. A fiatal baloldaliak - a Societas, az MSZP ifjúsági szervezete, és a Galba-Deák Ádám vezette Demokratikus Hálózat, - úgy döntöttek, hogy ez megcáfolhatatlan bizonyítékot jelent Kövér László bűnösségére, és célzás-jellegű apró figyelmességekkel fognak neki kedveskedni.

Így hát adtak neki egy úttörői emléklapot és egy perselyt. Tiszteletbeli úttörő azért lett, mert a közismert mondás szerint "a jó úttörő ott segít, ahol tud” (célozva ezzel a muytiban való segédkezésre), a perselyben pedig „gyűjtheti a pénzt a Lánchíd Rádiónak, a Hír TV-nek, a Kurucinfónak és az Echo Tv-nek” (utalva a hangfelvételben elhangzott médiumokra) - legalábbis az akciót végrehajtók kommentárjai szerint. Kövér persze nem volt a központi székházban, így egyszerűen otthagyták neki az ajándékokat a portán.

Annyi igaz, hogy némi fricskát megérdemel az ügy: két héttel ezelőtt pont Kövér László mondta azt a Heti Válasznak adott interjújában, hogy „neveket akar arról, kik, milyen módon vettek részt adócsalásban, korrupciós ügyekben.” Most pont az ő nevét dobja ki egy hangfelvétel. Azonban a felvételnek nem jártak utána, az ügyet nem tisztázták, így az akció kicsit sem megalapozott. Otthagyni a portán pedig - ahogy az a Fidesz közleményben is áll - szánalmas.

Fidesz: Kemény műtrágya


AZ MDF felszólítása
Felszólítjuk Kövér Lászlót, hogy tisztázza: kellett-e intézkednie korrupciós ügyletekben? Szerepet vállalt-e – akárcsak közvetítőként is – közpénzek illetéktelen felhasználásában? Tárgyalt-e önkormányzati vezetőkkel, felügyelő-bizottsági tagokkal vagy önkormányzati pályázatokon induló cégekkel korrupciós ügyekben? Volt-e tudomása olyan törvénytelen ügyletekről, amelyek súlyosan megkárosították az adófizető állampolgárokat, és ha igen, megtette-e a szükséges jogi lépéseket a hatóságnál? (mdf.hu)
A Fidesz szinte azonnal visszalőtt a nem túl szerencsésen sikerült akcióra: Cser-Palkovics András közleményt adott ki, amelyben nyilvánvaló provokációnak és "szánalmas figyelemelterelési" kísérletnek nevezte a szocialisták hétfői próbálkozását. Mint írja: az "MSZP zsugorodik és radikalizálódik, kétségbeesésükben pedig semmilyen eszköztől nem riadnak vissza". Akár ügyeket is gyártanának csak azért, hogy eltereljék a figyelmet a Gyurcsány-Bajnai-korszak letartóztatott, valódi ügyekbe keveredett polgármestereiről, valamint az offshore politikusok korszakáról - teszi hozzá.

Semmi „Laci nem bűnös”. Semmi „Kövér László pediglen soha nem csinált semmi törvénysértőt, nincs benne semmilyen mutyiügyben”. Sőt még csak „egy későbbi nyilatkozatunkban taglalni fogjuk Kövér ártatlanságát” se. Anélkül ítélik el az akciót, hogy annak céljáról bármit is mondanának. De nem. Helyette felhozzák a „Gyurcsány-Bajnai korszakot” és a rettegett Offshore-t, aminek annyi köze van az ügyhöz, mint Kövér Bajszának az úttörőkhöz: az égvilágon semmi. Ezt hívják ők felelős ellenzéki - vagy akár felelős politikai - viselkedésnek.

Nyakig a szarban

Tehát egyik párt sem képes semmi - külön hangsúlyozva: semmi - érdemlegeset tenni az ügyben. Sem kivizsgálási kérelem vagy egyéb jogi lépések, sem (akár magán) nyomozás megindítása, sem olyan válasz, amely ténylegesen az ügyet kommentálja, vagy annak a következményét taglalja. Csupán fognak egy-egy, különböző állagú ürülékadagot, és kilövik egymásra. Nem mintha bármelyik lövedék bármennyit is változtatna a célhely illatán.

Pedig egy ilyen helyzetben azt várnák az emberek, hogy derüljön ki, mi az igazság - mint ahogy azt az MDF is emlegette. Tényleg Kövér segédkezett? Ki áll a háttérben? Egy egész országot behálózó Mutyi-hálózatot lehet elkezdeni felszámolni? Hány évet fognak kapni az ebben résztvevők (vagy szokás szerint megússzák felfüggesztettel, meg pártízezres pénzbírsággal)? Válaszok helyett viszont csupán szarszagot hoz szél.

Ha ez egyedüli eset lenne, akkor hajlamosabbak lennénk lenyelni, vagy esetleg jobban felháborodnánk - de így nem. A tömeg jó része, aki már immúnis lett a földnek életet adó illatra, az továbbra is halad rögös útján, és a bulvár nevű illatosítóval próbál magának élhetőbb környeztet teremteni. A háborgó kis rész pedig továbbra sem érdekel odafenn senkit - ha ez nem tetszik neki, akkor maximum szavaznak majd a Jobbikra. A legnagyobb baj az - az ő szempontjuk alapján - hogy meg is teszik, és ennek ellenére sem hajlandóak változtatni a háború „stílusán” vagy „fegyverzetén”.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

bagi
2009. július 14. 13:00
Igaza van a cikkírónak: rendkívül szánalmas ez a macska-egér játék és a Fidesz nagypofája és kéjes vágya a hatalom most már biztos megszerzésére. De az igazi pofont majd ők is megkapják, ha hazugságaikkal az emberek szembesülnek majd. De e két párt óvodás-szintű marakodása - miközben a válság magyarok százezreit teszi tönkre - elképeszően primitív és jól mutatja, ezek mindketten leszarják a magyar népet, csak a kondér tartalma érdekli mindet.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását