2024. május 12. - Pongrác

Az MSZP szerint Mádi, Orbán folytatása

Mádi László fideszes politikus azt folytatta, amit Orbán Viktor, a párt elnöke elkezdett, Magyarországnak azonban árt minden olyan nyilatkozat, amely az ország teljesítményét rossz színben tünteti fel - mondta Tukacs István, az MSZP országgyűlési képviselője csütörtökön az MTI-nek az ellenzéki politikus sajtótájékoztatójára reagálva.
2009. július 9. csütörtök 20:46 - HírExtra
Mádi László fideszes országgyűlési képviselő csütörtökön sajtótájékoztatón kijelentette: Magyarországon nem csökken, hanem tovább nő a válság a következő fél évben. Hozzátette: ami Magyarországon folyik, az nem válságkezelés.

A kormány adóátrendezést hajtott végre július elsejétől, a vállalkozók azonban azt mondják, hogy az adóátrendezés hatására nem érzékelnek kedvezőbb jeleket a gazdálkodásukban - tette hozzá.

Az ország teljesítményét rossz színben feltüntető nyilatkozatok sorát Orbán Viktor kezdte, aki a válságkezelés további módjaként a költekezést jelölte meg - vélekedett a kormánypárti politikus, aki szerint erre a nemzetközi pénzvilág elutasítóan reagált, és ezért Magyarországot kockázatos országnak tekinti.

Tukacs István úgy vélte, az ilyen nyilatkozatoknak nem növelik az ország iránt egyébként is törékeny pénzügyi bizalmat.

A képviselő elmondta, kár, hogy Mádi László nem az országot tekinti fontosnak, hanem azt, hogy megfeleljen a Fidesz válságkezelés szempontjából értékelhetetlen elveinek.

Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke keddi közleményében azt írta, hogy pártja szerint mára kockázati tényezővé vált a Fidesz politikája. A szocialisták első embere véleményét a világ egyik legnagyobb hitelminősítőjének, a Standard and Poor,s-nak "egyértelmű üzenetére" alapozta, miszerint nem javít Magyarország besorolásán, mert az ellenzék viselkedése túl nagy kockázat.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

d.a.angela
2009. július 9. 23:19
Semmi gond, akkor hamísítsuk meg az adatokat és adjuk ki, hogy az utcán csak nevetve és vidáman énekelve lehessen csak közlekedni...így biztosan növekedni fog a külföldiek befektetői kedve. És nen is érdekeljen senkit(végül is nem azért vannak ott a parlamentben), hogy mi a véleményük a vállakozóknak, de a többi kicsi szavzó vélemény sem, ankik a boldog vigyorgás és bólogatás a dolguk. Sőt be kell csukni a szemüket, mert ha nem kátjuk a problémát, akkor az nincs. aztán ha kinyitják a szemüket, azt látják, hogy a gárda tesz rendet a rendőrség helyett, büntetések helyett levágják a parlagfüvet, a szép jövő helyett imf hitelekre szorulunk, csak nehogy ha legközelebb kinyitják, akkor a fidesz legyen a kormányon helyettük. A külföldiek bizalma helyett, tán mostmár a mi bizalmunkért is lobbizhatnának, ha már állítólag a mafgyar vállakozók fizetik az adók nagyobbik részét. A külföldiek bizalmáért nem aggódnék, nem tudják már befektetni hova a pénzüket, mert mindenhol a világon veszteségesek. De ha itt teremtenének egy jó kis gazdasági fellendülést, jőni fognak, hívás nélkül is. Na hát lehet akkor válságkezelni, mutassák már meg, hogy nem csak hallgatni kell a rossz gazdaságról, de meg is lehet változtatni.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását