2024. május 6. - Ivett, Frida

A szex lassan elveszíti igazi értelmét

Brit orvosok kutatásai szerint, pár éven belül már mesterségesen előállított spermiummal lehet segíteni a meddő pároknak, hogy gyermekük lehessen. A hírnek a feministák örültek, a férfiak viszont idegenkednek az ötlettől.
2009. július 9. csütörtök 19:08 - HírExtra
Hamarosan eljön az idő, amikor már nem lesz szüksége az emberiségnek a férfiakra. Brit genetikusoknak sikerült össejtből laboratóriumi körülmények között spermiumot előállítani. Ennek a felfedezésnek leginkább a feministák örültek, az erősebb nem képviselőit viszont kirázta a hideg a hír hallatán.

Újszülöttek ősejtjéből már korábban is, bőrsejtből viszont most először sikerült örökítőanyagot előállítani, azonban csak a férfiak bőrsejtjéből születtek életképes spermiumok.

 A Newcastle-i professzor, Karim Nayernia nevéhez fűződik ez a felfedezés, aki szerint 10 éven belül az ő módszerük segít majd a meddő szülőknek, hogy gyermekük születhessen.

– Nagyon bízunk benne, hogy ezzel megszűnik az, hogy a férfi terméketlensége miatt a házaspárok kétségbeesett harcot vívjanak azért, hogy gyerekük lehessen. – nyilatkozta a New Scientist újságírójának a professzor.

Azonban egyenlőre ez csak elképzelés, hiszen törvények tiltják a mesterségesen előállított spermával vagy petesejttel való megtermékenyítést.
Forrás: Blikk/HirExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Shaikan
2009. július 10. 00:04
Ahha, ez jó. Az orvostudomány szerintem már rég átlépte az egészséges határt. A természetes kiválasztódást nem tudom miért kell semmibe venni, annyi degenerált (genetikai értelemben), hogy csak na. Oké, hogy szeretünk embereket, de ha meg kell halni, akkor meg kell. Ugyanez érvényes arra, hogy enm mindenkinek kell gyereket nemzenie. A hívők ezt úgy fogalmaznák meg: az ember igenis istent játszik. A fagyi pedig remélem hamar visszanyal.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását