2024. március 28. - Gedeon, Johanna

MDF: Iskola 0-24 óráig

A Magyar Demokrata Fórum (MDF) szerint meg kell teremteni az egész napos, ingyenes iskola feltételeit a gyerekeknek - jelentette ki Pusztai Erzsébet MDF-es politikus kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
2009. július 7. kedd 12:24 - HírExtra
Hangsúlyozta: pártja javaslata szerint a családi pótlék összegét 14 éves korig az iskolák kapnák, utána pedig azok a családok, akik taníttatják a gyerekeiket.

Az MDF-es politikus úgy magyarázta a javaslatot: minden normatívát, ami szétaprózva, rengeteg adminisztrációval jut el az iskolákba, valamint az iskoláskorú gyerekek után jelenleg fizetett csalási pótlék összegét el kell juttatni az iskoláknak az állami normatíva megemelése formájában.

Mint hangsúlyozta, ezzel annyi többletforrása lenne az iskoláknak, amelyből már működtethető az egész napos, ingyenes iskola.

Hozzátette: ez azt is jelenti, hogy minden gyerek számára ingyenessé válna a tankönyv, a napi négyszeri étkezés és az iskola délutánig.

Mint mondta, az MDF számításai szerint az egész napos, ingyen iskola bevezetésével egy nyolcosztályos iskolában átlag négy-öt tanár felvételére volna szükség. Így a képzett tanárok a munkanélküli segély helyett visszatérhetnének az oktatásba - fogalmazott.



Emellett a gyerekek nyári felügyeletébe is bekapcsolódhatnának a tanárok - mondta, majd hozzátette: a rövidebb tanítási szünet mellett nyáron az iskolában készségfejlesztő-, szórakoztató- és sportprogramokat találhatnának a gyerekek.

Pusztai Erzsébet kiemelte: az egész napos iskola a legbiztosabb és legfontosabb szocializációs színtér.

Kérdésre közölte: az MDF nyáron elvégzi a szükséges számításokat, majd ősszel a parlament elé viszik az egész napos, ingyenes iskoláról szóló törvényjavaslatukat.
Forrás: HirExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását