2024. május 27. - Hella

Négymilliót ér a magyar

Négymillió forintot ér egy légi katasztrófában elhunyt magyar állampolgár élete és a hozzátartozók kegyeleti jogai - értelmezte szombati számában a Népszabadság azt a héten megjelent rendeletet, amely ekkora összeg kifizetését rendeli el az 1975-ben Bejrútnál lezuhant Malév-járaton halálukat lelt magyar állampolgárok hozzátartozóinak.
2009. július 4. szombat 07:07 - HírExtra
A lap emlékeztetett: a 2005-ös költségvetésben a parlament megszavazott egy százmillió forintos kegyeleti alapot, ám a jogszabály kizárta, hogy ebből egyetlen fillért is egyéni kártérítésre fordítsanak. Az illetékes tárca akkor alapítványt hozatott létre a családtagokkal azért, hogy felügyeljék a pénz felhasználását, majd abban állapodtak meg velük, hogy csak a hozzátartozók egységes akaratával lehet bármilyen, a törvényben meghatározott célú kifizetést teljesíteni.

A lezáratlan ügy azonban - amellett, hogy folyamatos munkát adott a hivataloknak - a lap szerint egyre kellemetlenebbé vált, mert szinte lehetetlen feladatot jelentett: mai áron mintegy 800 millió forintba kerülne a gép roncsainak kiemelése, továbbá a libanoni tömegsír feltárása és a holttestek hazaszállítása sem jelentéktelen összeg.

A Népszabadság szerint vélhetően ez vezetett a minisztérium mostani döntéséhez.
A hozzátartozók nagy része már idős, többségük szerény körülmények között él és belefáradt a néhány éve még aktívan vívott harcba - írta a lap, amely szerint ezért elégedett meg többségük a korábban ötmillió forintra tervezett kifizetéssel, amikor ez néhány éve felmerült.

A Népszabadság szerint sem a hazai, sem az uniós jogszabályoknak nem felel meg a rendelet. A gazdasági tárca nem reagált a lapnak arra a felvetésére, hogy miként tekinthető jogszerűnek a rendelet, ha a törvény kizárja az egyéni kifizetést. A Népszabadság érdekesnek nevezte a rendeletnek azt a pontját is, amely a támogatás céljaként - a kegyeleti támogatás és szertartás mellett - az áldozatok földi maradványainak felkutatását, hazaszállítását és a roncsok kiemelését jelöli meg.

A lap szerint a rendelet kifogásolható abból a szempontból is, hogy csak magyar állampolgárok hozzátartozóinak fizethető ki a támogatás a szöveg szerint, holott a járaton brit, finn és holland utasok is voltak, azaz az Európai Unió területén még élnek más hozzátartozók is, akik kegyeleti jogának érvényesítését a rendelet kizárja.
A Malév 240-es járata, a HA-LCI lajstromjelű Tu-154-es körülbelül hatvan emberrel a fedélzetén - köztük tíz magyar Malév-alkalmazottal és egy véletlenül a gépre került magyar utassal - 34 éve zuhant le. A katasztrófa oka máig ismeretlen.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását