2024. március 29. - Auguszta

Nem lesz mindenáron gyógyszerautomata

Nem akar mindenáron gyógyszerautomatákat az Egészségügyi Minisztérium, ám a tárca álláspontja szerint a kistelepüléseken ezek a berendezések javíthatják a gyógyszerellátást.
2009. július 1. szerda 17:27 - HírExtra
A kamara alelnöke, Hankó Zoltán azt mondta, hogy készek akár az Alkotmánybírósághoz is fordulni a gyógyszerkiadó automaták ügyében. A köztestület véleménye szerint nem lehet miniszteri rendeletben meghatározni a gyógyszerautomaták létesítésének lehetőségét, azt törvényi szinten kell szabályozni.

Függetlenül a szabályozás szintjétől a kamara és a többi gyógyszerész szövetség és egyesület is ellenzi az automaták létesítését. Érvük az, hogy ezen ellátási forma kockázatos: a beteg nem kapja meg a szükséges tájékoztatást, s akár kiskorúak is hozzájuthatnak a készítményekhez, ami jogszabályellenes. Aggályos szerintük az is, ki fogja ellenőrizni, hogy az automatákba valóban csak olyan gyógyszerek kerültek, amelyek nem vénykötelesek.

Mivel sem a betegnek, sem a gyógyszerésznek nem igénye, hogy legyenek automaták, jogosan vetődik fel a kérdés, hogy a szaktárca miért "erőlteti" - fogalmazott Hankó Zoltán. Horváth Tamás kamarai elnök kiemelte: eddig senki nem élt az automata-üzemeltetés lehetőségével.

Székely Tamás az elhangzottakra reagálva közölte: "ellentétben a kamara véleményével, nem mindenáron akarunk gyógyszerautomatákat létesíteni, de érdemes a kérdéssel foglalkozni".

Hozzátette: azokon a településeken, ahol nincs gyógyszertár vagy nincs minden nap háziorvosi rendelés, ott a beteg ezen automaták segítségével könnyebben juthat különböző vény nélkül kiadható gyógyszerekhez.

Nincs arról szó, hogy mindenképpen keresztülvigyük az automaták létesítését engedélyező jogszabályt - mondta a miniszter. Megjegyezte azonban: az európai bíróság döntéséből "nehéz levezetni" azt, hogy ne lehessen gyógyszerkiadó automatákat telepíteni.

A rendelettervezettel kapcsolatban jelenleg is egyeztetések folynak a kamara és a minisztérium között - tette hozzá Székely Tamás.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását