2024. május 7. - Gizella

A pénzügyi tárca elégedetlenkedik

A Világgazdaság szerint a Pénzügyminisztérium (PM) számos területen elégedetlen a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) működésével:
2009. június 18. csütörtök 09:01 - HírExtra
A cikk szerint jelentős szakmai hibaként értékeli a dokumentum, hogy pont 2007-ben - amikor már látszott, hogy a devizaalapú jelzálog-hitelezés a túlzott kockázatviselés irányába megy - hirdette meg a PSZÁF, hogy csak akkor megy helyszíni vizsgálatra, ha "nyilvánvalóan baj van".

Nem tetszenek a kormányzatnak a PSZÁF-nak a MÁV Biztosító Egyesület, illetve az ingatlanalapok ügyében tett lépései sem: előbbinél a dokumentum megállapítása szerint még az irányítással és a döntéshozatali mechanizmussal is gondok akadtak, az ingatlanalapok forgalmazásának felfüggesztése pedig hosszú időre visszavetheti a piac fejlődését.

Az Országgyűlés jelenleg tárgyalja azt a törvényjavaslatot, amely egyebek mellett eltörölné a PSZÁF-törvény azon passzusát, amely kimondja: a felügyelet bevételeit kizárólag működésének fedezésére használhatja fel, más célra nem vonhatók el - emlékeztet a Világgazdaság, hozzátéve, hogy felmerült a felügyelet kettős irányítási modelljének felszámolása is, igaz, ez az elképzelés a parlamenti bizottságok előtt még a kormányzati támogatást sem mindig kapta meg.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását