2024. április 19. - Emma

Népszavazás is lesz vasárnap

Esztergomban az vasárnap helyi népszavazást tartanak az önkormányzati cégeket tömörítő holding részvényeinek részbeni lakossági tulajdonba adásáról - tájékoztatta az MTI-t pénteken a jegyzői osztály vezetője.
2009. június 5. péntek 09:52 - HírExtra
A népszavazás akkor lesz érvényes, ha a 24.500 szavazásra jogosult részvételi aránya meghaladja az 50 százalékot és akkor tekinthető eredményesnek, ha a leadott voksok több mint fele azonos véleményt fogalmaz meg - mondta Tóth Gábor.

A szavazásra feltett kérdés: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az önkormányzat a városi holding részvényeinek meghatározott részét ingyenesen, vagy rendkívül kedvezményesen átadja az esztergomi polgárok részére?"

Meggyes Tamás polgármester (Fidesz) korábbi tájékoztatása szerint a Strigonium holdingot 14 önkormányzati cég alkotja. A vállalkozást az önkormányzat tőkésítette fel, jegyzett tőkéje mintegy 1,3 milliárd forint, eredménye az előzetes adatok szerint 159 millió forint. A cégek mellett az értékbecslés szerint bruttó 6,9 milliárd forint értékű Aquasziget élményfürdő is szerepel az önkormányzat vagyonjuttatásról szóló terveiben.

A kezdeményezést a Fidesz kilenc helyi képviselőjének javaslatára hagyta jóvá a város képviselő-testülete. Az előterjesztés szerint "a részvénytulajdon átadásával az esztergomi polgárokat bevonhatjuk cégeink működésébe ... vagyoni gyarapodásukat a közösségi tulajdonban való tulajdonszerzéssel támogatjuk ... ez a vagyonjuttatás hozamot is biztosítani képes a polgároknak, mint tulajdonosoknak".

Az MSZP helyi szervezete "nem" szavazat leadására kéri az itt élőket, a párt véleménye szerint kevés a döntést megalapozó információ. A párt szerint piaci kihívásokra piaci válaszoknak kell születniük, az önkormányzat ne legyen a városban tevékenykedő cégek konkurenciája, ne üzemeltessen fürdőt, szállodát, ne építsen lakóházat és ne alapítson hirdetési céget, mert nem ez a feladata. Sokkal inkább az lenne a szerepe, hogy megteremtse a megfelelő környezetet a befektetőknek, akik majd a saját tőkéjüket kockáztatva eldöntik, érdemes-e belevágni egy üzletbe vagy sem.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását