2024. április 20. - Tivadar

Átadták a felújított iskolát

Átadták szerdán az esztergomi Bottyán János Műszaki Szakközépiskola közel 900 millió forintért felújított, akadálymentesített épületegyüttesét. Az egykori bencés gimnázium korszerűsített épületeit Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát-püspök áldotta meg.
2009. május 6. szerda 22:55 - HírExtra
Völner Pál, a fenntartó Komárom-Esztergom megyei közgyűlés fideszes elnöke elmondta, a beruházás 700 millió forint címzett állami támogatás segítségével valósulhatott meg, s 200 millió forinttal járult hozzá a rekonstrukcióhoz Esztergom önkormányzata.

A város cserébe tulajdonrészt szerzett az épületegyüttesben, majd július 1-jével át is veszi a műszaki szakközépiskolát és az ingatlant.

Völner Pál az MTI kérdésére elmondta: tudomása szerint az esztergomi önkormányzat egy másik oktatási vagy közművelődési intézményt is el kíván helyezni az ingatlanban.
A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat 2005. márciusi ülésén döntött a csaknem ötszáz diákot oktató Bottyán János Műszaki Szakközépiskola rekonstrukciójára, címzett támogatásra benyújtandó pályázatról.

Az újonnan megalakult közgyűlés elnöke, Völner Pál és Esztergom alpolgármestere 2007 februárjában írta alá a megállapodást, amely szerint a város átvállalja a Bottyán-szakközépiskola felújításához szükséges önrészt. A megyei közgyűlés 2009. januári ülésén határozata el, hogy előkészíti a szakközépiskola fenntartói jogának átadását Esztergomnak.

A szakközépiskola fontos pillére Esztergom gazdaságának. Az ipari park cégei közül a Suzuki is támogatja a mechatronikai szakemberek képzését. Az itt tanulók felsőfokú végzettséget is szerezhetnek a műszaki informatikai mérnökasszisztens szakon, és az intézmény diákjai a CISCO online vizsgáját letéve a világon mindenütt elfogadott bizonyítványhoz juthatnak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását