2024. május 9. - Gergely

Világhírű tenor az Operában

Egyik legkedvesebb szerepét, Kalafot énekli Budapesten a világhírű olasz tenor, Marcello Giordani Giacomo Puccini Turandot című operájában május 3-án és 5-én a Magyar Állami Operaház által első alkalommal megrendezett Májusünnep keretében - mondta el az énekes az MTI-nek pénteken.
2009. május 1. péntek 21:50 - HírExtra
Mint Marcello Giordani felidézte, első alkalommal még fiatal tenorként járt Magyarországon: 1988-ban a Szegedi Szabadtéri Játékokon lépett fel, Don Carlos szerepében debütálva Giuseppe Verdi hasonló című operájában.

Az Egyesült Államok vezető operaházai által is sokat foglalkoztatott énekes az utóbbi húsz évben nem fordult meg Közép-Európában, amiben elmondása szerint az is közrejátszik, hogy az angolszász országok szervezésben jóval Európa előtt járnak: "a New York-i Metropolitannel már a 2014-es évadra is megkötöttem a szerződéseket" - árulta el.

Noha a szicíliai tenor az Operaházban még nem énekelt, nem minden partnere lesz számára ismeretlen a Májusünnepen: a Turandotot alakító francia Sylvie Valayre-rel két-három alkalommal lépett már fel együtt, de jól ismeri Pier Giorgio Morandit, a budapesti produkció karmesterét is.

Mint az énekes felidézte, Kalafként a Torre del Lagó-i Puccini-fesztiválon debütált 2003-ban, ettől kezdve egymás után kapta a felkéréseket a szerepre: "talán azért, mert a hangi adottságaim megengedik, hogy Kalaf heroikus vonásait emeljem ki" - fogalmazott Marcello Giordani, majd megjegyezte: szerencséjére azon tenorok közé tartozik, akiknek nincsenek hangi nehézségeik a szerep felső regiszterében sem.

"A Turandot egyike azon operáknak, amelyeket a legszívesebben éneklek, és amelyekre a legtöbbet hívnak. Puccinit különösen szeretem, őt tartom a kedvenc zeneszerzőmnek. Olyan komponista, aki a lélekhez és a szívhez tud szólni.

Noha a Turandot inkább meseszerű történet, zenéjében rengeteg korszerű elemet találni, amelyek Puccinit a modern opera előfutárává teszik" - beszélt a zeneszerzőhöz fűződő kapcsolatáról.

Marcello Giordani meglátása szerint Kalaf szerepe színészileg kissé egyoldalú, statikus, akárcsak Turandoté. "Ez talán a kínai színpadi hagyományból ered, ahol jellemzőek a szoborszerű figurák. Mi azonban némileg modernizálni kívántuk a szerepeket, egy kicsit plasztikusabbá tenni a szokásosnál; olyan mozgásokat találni, amelyek megfelelnek a szövegnek, természetesen mindig tiszteletben tartva a zenét" - szólt a Kovalik Balázs rendezte budapesti produkcióról.

Mint hozzátette, az eddig látottak alapján a színpadi mozgások szempontjából eléggé bonyolult előadásról van szó, másrészt viszont a rendezés hagyománykövetőnek mondható, nem akarja forradalmian új felfogásban színpadra állítani Puccini művét.
Marcello Giordani 1963-ban született a szicíliai Augustában.

Pályafutása első évtizedében főleg Bellini, Donizetti és Rossini bel canto-hőseit személyesítette meg, majd repertoárját folyamatosan bővítve énekelte Verdi és Puccini összes fontosabb tenorszerepét, illetve francia szerzők, többek között Berlioz, Bizet, Gounod és Massenet műveit, így mára hangi adottságainak köszönhetően széles repertoárral bír. Ő volt az első olasz tenor, aki a Metropolitan színpadán eredeti nyelven adta elő Csajkovszkij Anyeginjében Lenszkij szerepét.

A szicíliai énekes a világ legnevesebb operaházainak visszatérő vendége, fellépett többek között a Milánói Scala, a Covent Garden, a Zürichi Operaház, a bécsi Staatsoper, a Párizsi Opera, a barcelonai Teatro del Liceu, a berlini Deutsche Oper színpadán, de különösen gyakran foglalkoztatják az amerikai operaházak is. Olyan jelentős karmesterekkel dolgozott együtt, mint James Levine, Zubin Mehta, Antonio Pappano és Solti György.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását