2024. május 10. - Ármin, Pálma

Sertésinfluenza: Intézkedések Ferihegyen

Megerősítik a Ferihegyi repülőtéren az utasok ellenőrzését - közölte Székely Tamás egészségügyi miniszter az MTI-vel csütörtökön reggel annak kapcsán, hogy a WHO az új influenza, az A/H1N1 járvány miatt a riasztást ötös fokozatra emelte.
2009. április 30. csütörtök 08:09 - HírExtra
"Első körben most a határőrizet megszigorítása a leglényegesebb intézkedés" - mondta a tárcavezető. Ez többek között azt jelenti, hogy a reptéri ellenőrző pontokon már nemcsak azon utasok adatait kérik el, akik Mexikóból, az Egyesült Államokból és Kanadából érkeznek Magyarországra, hanem azokét is, akik olyan országból jönnek, ahol már igazolták a vírus jelenlétét.

Az intézkedések sorába tartozik, hogy értesítették az Országos Mentőszolgálatot, hogy esetleg lehetnek olyan betegek, akiket a Szent László Kórház karantén részlegébe kell szállítani.

Székely Tamás úgy tudja, csütörtökön a hőkamerákat is kihelyezik a reptérre.

A tárcavezető úgy tájékoztatta az MTI-t, hogy Magyarországon továbbra sincs fertőzött beteg.
A magyar tárcavezető csütörtökön délelőtt Luxemburgba utazik az európai egészségügyi miniszterek tanácskozására, amelyen a kialakult helyzetet értékelik, és döntenek a további teendőkről.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását