2024. április 19. - Emma

Szlovákiában kapták el a magyar bűnözőt

Szlovákiában vizsgálati fogságba helyezték Varga Lászlót, a csütörtökön Pozsonyban elfogott magyar bűnözőt, akit Magyarországon többek között zálogházi sorozatrablás miatt köröztek.
2009. április 27. hétfő 11:58 - HírExtra
A magyar férfit csütörtökön a szlovák főváros Ruzinov városrészében fogták el, amint éppen egy edzőteremből távozott.

A rendőrség információi szerint Varga László egy olyan szervezett csoport élén állt, amely zálogházi rablásokra specializálódott: a férfi 2000 novemberének vége és 2001 augusztusa között több társával együtt 14 zálogfiókot rabolt ki. 2006 tavaszán három társával kifosztott egy budapesti családi házat, augusztusban pedig részt vett egy pénzszállító autó elleni támadásban a fővárosi MOM Park bevásárlóközpontnál. A rablás során az egyik biztonsági őr vállon lőtte Vargát, aki feltehetően súlyosan megsebesült. A rablók akkor mintegy 100 millió forintot zsákmányoltak.

Varga ezután menekült el az országból, és Szlovákiában kezdett bujkálni a magyar hatóságok elől. A rendőrség feltételezi, hogy szlovákiai bűnözői csoportok is segítségére voltak. Varga elfogását a szlovák és a magyar "fejvadászok" szoros együttműködése előzte meg - mondta el csütörtökön Martin Korch, a szlovák országos rendőr-főkapitányság szóvivője.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását