2024. május 10. - Ármin, Pálma

Másodfokon a móri per

Megkezdődött a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás büntetőperének másodfokú tárgyalása a Fővárosi Ítélőtáblán.
2010. november 16. kedd 08:28 - HírExtra
Az ügyben Weiszdorn Róbertet korábban nem jogerősen társtettesként, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a Fejér Megyei Bíróság.

A 2008 decemberében született elsőfokú ítélet életfogytig tartó szabadságvesztést szabott ki a vádlottra, de a feltételes szabadlábra bocsátás lehetőségét nem zárta ki, annak legkorábbi időpontját 30 évben határozta meg.

A döntés ellen a vád és a védelem is fellebbezett: előbbi súlyosbításért, utóbbi enyhítésért.
A nem jogerős ítélet szerint Weiszdorn volt az, aki segített a bankfiók feltérképezésében, a rablás idején pedig rálőtt a biztonsági őrre, majd - magát biztonsági őrnek kiadva - a pénzintézet ajtajához állt és elküldte az érkező ügyfeleket.

A bankrablás során alig több mint 7 millió forintnak megfelelő pénzt - forintot és valutát - zsákmányoltak a tettesek. A 2002. május 9-én elkövetett, nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében korábban Kaiser Edét mondta ki bűnösnek a Fővárosi Bíróság, társaként Hajdú Lászlót hozták összefüggésbe a bűncselekménnyel.

Kaiser Ede perújítási eljárását, illetve Hajdú László más, Kaiser Edével együtt elkövetett rablások miatt indult eljárását szintén a móri pert tárgyaló tanács tárgyalja másodfokon a következő hetekben.

Weiszdorn Róbert azt mondta: se egy embert, se több embert nem ölt meg. "Ha tudtam volna, hogy ez így alakul, elveszem tőle a fegyvert, biztosan megakadályoztam volna" - tette hozzá, arra utalva, hogy a gyilkosságokat társa, Nagy László követte el, aki az előzetes letartóztatásban öngyilkos lett.

A vádlott - aki a bankfiók ajtajában állt a bűncselekmény idején és az érkező ügyfeleket küldte el - arról is beszélt, hogy hallott lövéseket és puffanásokat, de nem tudta, mi történik. Azt hitte, társa bezárja az embereket egy helyiségbe.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását