2024. május 11. - Ferenc

"Szerencsém volt ezzel a darabbal"

A Scolar Kiadó Spiró György-drámasorozatának frissen megjelent, harmadik kötetéről beszélgetett a szerzővel Bán Zoltán András író vasárnap a XVI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.
2009. április 26. vasárnap 19:43 - HírExtra
A kötet első drámáit, az 1982-ben írt Az imposztort és az 1985-ös Csirkefejet erős önkritikával értékelte Spiró György, elsősorban a két színmű dramaturgiai hibáit emelte ki.

Az Ikszek című regényéből Major Tamás kérésére színpadra alkalmazott Az imposztorról azonban elmondta: bár hazánkban ritkán játsszák, a cselekmény színhelyén, Lengyelországban a darab nagy sikert aratott, a belőle készült tévéfilmet évente leadják a lengyel csatornák.

Spiró György az igazi drámaírói "betörését" hozó, 1985-ös Csirkefejről szólva megjegyezte: a művet egy XIX. századi lengyel szerző hatására nem prózában, hanem szabadversben írta meg.

"A dramaturgia egyszerre naturalista és görögös is" - jegyezte meg. Az író azonban - ismét önkritikát gyakorolva - hozzátette: az Öregasszony utolsó jelenete nem sikerült elég hatásosra. "Nem tudtam elég mélyen belemenni a szerepbe, elég jó szöveget adni az Öregasszony szájába" - fogalmazott Spiró György.

Saját bevallása szerint nagyon szereti azonban Kvartett című komédiáját, amelyet szerdán már a 175. alkalommal adott elő a Budapesti Kamaraszínház.

"Szerencsém volt ezzel a darabbal: nagyon nagy ambícióval írtam egy kaposvári drámapályázatra, amelyen azonban csak hatodik lett. De így jártam jól" - emlékezett a szerző, hozzátéve: az ősbemutató így Pécsett történt, ahol Vincze János nagyon jó előadást rendezett belőle.

Spiró György elmondta, hogy egyedül a színmű címét változtatná meg, az ugyanis nem elég figyelemfelkeltő. "A Viheder lett volna a jó cím, ez a Jókai által kitalált szó, amely a darabban is felbukkan" - fogalmazott. Mint hozzáfűzte, a Kvartettből Magyarországon és Lengyelországban is filmet forgattak.

A Scolar vezetője, Sugár András az MTI-nek a kiadó terveiről is szólt: elmondása szerint Spiró György Álmodtam neked című elbeszéléskötetéből a korábban rádiózást is tanult szerzővel hangoskönyvet vesznek fel, amely karácsonyra fog megjelenni. A Scolar folytatja Spiró-sorozatát is, amelynek első kötetében az író magyar művekből, második kötetében külföldi szerzők munkáiból készített átiratait adják ki.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását