2024. június 1. - Tünde

Jóval hosszabb a kínai nagy fal, mint hitték

A kínai nagy fal 290 kilométerrel hosszabb, mint gondolták - derült ki annak a kétéves, a kínai kormányzat által finanszírozott projektnek köszönhetően, amelynek során infravörös keresőkkel és műholdas helymeghatározó segítségével térképezik fel az ókori erődítményrendszert.
2009. április 20. hétfő 19:27 - HírExtra
A kínai nagy fal, amelyet több mint kétezer évvel ezelőtt kezdtek el építeni, hogy távol tartsák a mongolokat és más északi betolakodókat, az újonnal feltár szakaszokkal együtt összességében immár 6300 kilométer hosszú. Északon a Liaoning-tartománybeli Hu-hegységnél kezdődik, s a nyugati Kanszu (Ganszu) tartományban található Csia Jü-küen (Jiayuguan) átjáróig húzódik.

A korszerű eszközöknek köszönhetően a szakértők a nagy fal olyan, eddig ismeretlen szakaszait fedezték fel, amelyek a Ming dinasztia (1368-1644) alatt épültek. Az évszázadok során a száraz vidéken dúló homokviharok lerombolták az építmény egy részét, amelyből csupán "sárkupacok" maradtak. A régészek szerint húsz éven belül ezek teljesen megsemmisülhetnek.

A műemlék pusztulásában közrejátszottak az 1950-es évek romboló földművelési módszerei, amelyek miatt Észak-Kína nagy területei sivatagosodtak el. A bajt tetézte, hogy Kanszu-tartományban a fal egy része döngölt földből épült, amely kevésbé volt képes ellenállni az évszázadok pusztításainak, mint a tégla vagy a kő.

Kína az utóbbi években kezdte el restaurálni a falat, amely évente turisták százezreit vonzza. Az idegenforgalom azonban gondot okoz, a nagy fal legnépszerűbb szakaszain gyakorlatilag nincs olyan tégla, amelyen a látogatók nem hagyták volna hátra névjegyüket.
A felmérés folytatódik - a következő egy évben a kutatók a Csin (Qin) dinasztia (Kr.e. 221-206), valamint a Han-dinasztia (Kr.e. 206-Kru. 9) korában épült falszakaszokat vizsgálják.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását