2024. június 1. - Tünde

Indul az Egyetemi tavasz

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) hallgatói számára kiírt fotópályázat anyagából rendezett kiállítással elkezdődik hétfőn a hatodik Egyetemi tavasz május 15-ig tartó programja a csongrádi megyeszékhelyen.
2009. április 18. szombat 19:27 - HírExtra
A bő háromhetes rendezvénysorozat alatt ötven helyszínen több mint kétszáz kulturális, sport, ismeretterjesztő és tudományos program várja a város és az egyetem polgárait - mondta el az MTI-nek Tajti Gabriella, az SZTE a fesztivált szervező Kulturális Irodájának vezetője.

A rendezvények egy része az egyetem egykori hallgatója, Radnóti Miklós születésének századik évfordulójához kapcsolódik. A centenárium alkalmából rendeznek színházi esteket, fotókiállítás nyílik a költő egykori barátja, Müller Miklós alkotásaiból, és irodalmi sétára is invitálják az érdeklődőket.

A Katolikus Ház dísztermében számos komolyzenei hangversenyt rendeznek, ezek egyikén például Pukánszky Béla oktatási rektorhelyettes játszik gordonkán Dombiné Kemény Erzsébet zongorakíséretével.

A Kulturális Iroda ősszel drámapályázatot hirdetett, a felhívásra összesen tizennyolc mű érkezett, a legjobbal egy felolvasó színházi előadás keretében a fesztivál vendégei is megismerkedhetnek április 29-én a Szegedi Nemzeti Színház Balettermében Bodolay Géza rendezésében.

Tajti Gabriella az ismeretterjesztő programok közül az Egyetemi Füvészkert egyik rendezvényét emelte ki, melyen a Darwin-évfordulóhoz kapcsolódva egy evolúciós időutazásra hívják a vállalkozó szelleműeket.

Május 7-án a szegedi Dóm téren rendezik meg a Nap napját, itt majd különleges távcsövek segítségével megfigyelhetők lesznek a napfoltok, fénykísérletek, koncertek, táncház és tudományos előadások várják a látogatókat.

A fesztivál keretében számos tudományos rendezvényt tartanak, a vendégek játékos formában ismerkedhetnek meg matematikai érdekességekkel, egy egész éjszakán át halhatnak előadásokat a filozófiai kutatások különböző területeiről, s rendeznek konferenciát a rendszerváltozásról is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását