2024. június 2. - Kármen, Anita

Továbbra sem fizették ki a dolgozókat

Továbbra is tartozik dolgozóinak a salgótarjáni öblösüveggyár, a cég a februári béreket áprilisban fizette ki, de a márciusi munkabért még mindig nem kapta a 277 alkalmazott - mondta a munkaügyi felügyelőség ellenőre.
2009. április 15. szerda 13:29 - HírExtra
Háromszor hoztak pénzbírsággal járó határozatot, melyekből kettő már jogerőre emelkedett, de a gyár nem fizette ki a többszázezer forintos büntetést.

Eötvös Mihály, Salgótarján gazdaságért felelős alpolgármestere elmondta: az öblösüveggyár két önkormányzati tulajdonú szolgáltatónak, a csatornaműnek és a vízműnek is tartozik. Hozzátette: a városvezetés nem tud kapcsolatot tartani a gyár vezetőivel, az utóbbi hónapokban kétszer is egyeztetésre hívták a nagy cégek vezetőit, de az öblösüveggyár egyik megbeszélésen sem képviseltette magát.

Az MTI-t korábban a munkaügyi központban is arról tájékoztatták, hogy a cég nem reagál a megkeresésre.

Az R-Glass Hungary Kft. néven működő gyár nemcsak dolgozóinak és a közüzemi cégeknek tartozik, de az APEH-nak is, emiatt a gyár végrehajtás alatt áll. A felszámolás során szlovák tulajdonba került gyár valamennyi telefonvonalát leszereltette.

Az üveggyár 2003-ban ünnepelte fennállásának 110. évfordulóját, akkor még 965 embert alkalmazott. 2005 áprilisában kezdték meg a működő gyár felszámolását, akkor még 650-en dolgoztak ott. A hitelezői követelések meghaladták a 3,7 milliárd forintot.

Négy sikertelen pályázat után 2006 októberében vásárolta meg a salgótarjáni öblösüveggyárat a losonci székhelyű, hárommillió forint törzstőkéjű R-Glass Hungary Kft. Az új tulajdonos 540 embert vett át, a dolgozói létszám azóta a felére csökkent.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását