2024. április 18. - Andrea, Ilma

Jön az új médiatörvény-tervezet

A jövő héten kívánják benyújtani az új médiatörvény tervezetét az anyagot kidolgozó parlamenti képviselők - közölte az ötpárti egyeztetéseket vezető Jánosi György (MSZP) szerdán az MTI érdeklődésére.
2009. április 1. szerda 15:05 - HírExtra
Mint mondta, így a nyári szünet előtt elfogadhatja a törvényhozás a jogszabályt, amelynek számos intézkedései azonnal, míg egyes, például a médiatestületeket vagy a műsorstruktúrát érintő pontjai, a gördülékeny átállás érdekében, csak az év végével lépnének életbe.

Lényegesebb változásként említette Jánosi György, hogy a legutóbb publikált szöveghez képest a médiatestületeknek a paritás jegyében nem öt, hanem hat tagjuk lenne, akik saját soraikból választanak elnököt, alelnököt; a létszámbővülés miatt pedig a kidolgozók a korábban tervezethez képest csökkentenék a tagok juttatásait.

Tavaly novemberben tették közzé a tervezet első, karácsony előtt egy nappal második, február elején pedig harmadik változatát; a másodikban már nem szerepel két, a sajtóban és számos publicisztikában bírált, a köznyelvben csak "médiarendőrségként" említett elképzelés, amely szerint a médiahatóság "bármely helyszínt átkutathat, oda önhatalmúlag, a tulajdonos (birtokos), illetve az ott tartózkodó személyek akarata ellenére is beléphet, e célból lezárt területet, épületet, helyiséget felnyithat".

Az új megfogalmazás szerint a hatóság "feladatai ellátásához, a tényállás tisztázása céljából - a Nemzeti Médiahatóság kérésére - bármely személy vagy szervezet köteles a kezelésében levő adatokat, illetve a birtokában levő iratok másolatát olvasható és másolható formában a Nemzeti Médiahatóság rendelkezésére bocsátani, továbbá adatokat a Nemzeti Médiahatóság által meghatározott, összehasonlításra alkalmas formátumban szolgáltatni, valamint felvilágosítást adni". Kikerült az anyagból az a kitétel is, amely szerint tevékenysége vagy mulasztása miatt háromhavi bérével lakolhatna a felelős szerkesztő.

A legfrissebb változatba - szemben a korábbi verziókkal - a javaslattevők visszaemelték a társadalmi véleményezés intézményét; a felállítani tervezett Közszolgálati Tanács nézői-hallgatói panelt működtetne, amely véleményezőként közreműködne a közszolgálati stratégia kidolgozásában. A tervezetben megmaradt ugyan az újdonságként behozott nyolcéves korhatár-besorolás, de - eltérően az előző változattól - nem kötnék meg, hogy ez mikor kerülhet adásba. Finomítottak a meghatározó véleményformáló képességű műsorszolgáltatók definícióján is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását