2024. május 7. - Gizella

Navracsics nem gondolkodik miniszterségen

Az elmúlt néhány nap politikai szempontból rendkívüli izgalmakat, sokszor tragikomédiába illő jeleneteket hozott. Erről és a jövőbeli elképzeléseiről kérdeztük Navracsics Tibort, a Fidesz frakcióvezetőjét
2009. március 30. hétfő 18:59 - Pénzes Dávid

Ön az „Erős Magyarország” programról beszél, ám mióta ez megszületett a válság jelentősen megváltoztatta a gazdasági körülményeket.

Az elvek ma is ugyanazok. A konkrét adatok és intézkedések változhatnak. Ezeket azonban meglehetősen nehéz bárkinek – akár nekünk, akár a kormányoldalnak – meghatározni. Hiszen sem a recesszió mértékét nem tudjuk, sem a választások időszakában aktuális forint-euró árfolyamot. Például a reformszövetségi anyag, amelyre hivatkoznak kormányoldalon, még teljesen más euróárfolyammal számolt. Ennek pedig alapvető módosító hatásai vannak a hiány vagy a tervezett elvonások tekintetében. Mivel tehát a konkrét adatok állandóan változnak, ehhez állandóan alkalmazkodnia kell a konkrétan tervezett intézkedéseknek. Tehát az Erős Magyarország az alap és ezt kívánjuk majd az adott helyzetre konkretizálni.



A politikusoknak természetes módon vannak politikai ambíciói. Ön elvállalna egy szerepet egy esetlegesen létrejövő Fidesz-kormányban?

Látja, ezen még nem gondolkoztam, de nincs is napirenden a kérdés. Én a frakcióvezetői posztért sem jelentkeztem, így most sem gondolkodom semmilyen kormányzati pozíción.

Nem fásulnak bele abba, hogy bármit is mondanak, bárhogy is próbálják a maguk érveit hangoztatni annak nagyon kevés konkrét foganatja van? Holott az emberek a közvélemény-kutatások alapján például az előrehozott választások tekintetében egyértelműen a Fidesz mögött állnak.

Egy ellenzéki politikus nem fásulhat bele, mert abban a pillanatban, amint belefásul, elveszíti egész létalapját. Időnként persze sziszifuszinak tűnik a munka, de az tartja bennem is a lelket, hogy egyszer talán majd lehetőség lesz arra, hogy bebizonyítsuk, igazunk van és az elképzeléseink tényleg jót tennének az országnak.

A frakcióban milyen most a hangulat?

Ha nem is izgatott, de mindenképpen várakozó. Azzal, hogy Bajnai Gordon személyét megtalálta az MSZP és az SZDSZ, még koránt sincs vége a történetnek. Hiszen össze kell állítani egy kormányt, amivel kapcsolatban nyilván más elvárásai vannak a szocialistáknak és a liberálisoknak. Aztán meg kell állapodni egy programban is, amelynél szintén mások az elvárások. Majd konkrét törvényjavaslatokat kell a Parlament elé vinni, ebben vitákat lefolytatni, majd ezeket megszavazni. Továbbra is fenntartom azt, hogy elképzelhető: előrehozott választások lesznek.

Mit gondol, lesznek olyan képviselők az SZDSZ-ben és az MSZP-ben, akik belátják, hogy az előrehozott választás az egyetlen megoldás?

Úgy vélem, van olyan, aki már magában ezt gondolja. Kérdés, eljött-e az a lélektani helyzet számukra, amikor már nyíltan fel is vállalják.

Sokan mondják, hogy csupán az tartja vissza az említett két pártot a Parlament feloszlatásától, hogy a képviselőik féltik a pénztárcájukat, mint képviselő, ezt a felvetést hogyan értékeli?


Ezt inkább az MSZP-s és SZDSZ-es képviselőktől kellene megkérdezni. Lehet, hogy egész egyszerűen csak attól félnek, hogy egy választás az ő számukra nem is anyagilag, hanem elképzeléseik, álmaik szempontjából jelentené a karrierjük végét.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását