2024. május 7. - Gizella

Kiderült: árpát kell enni

Aki rendszeresen fogyaszt árpát, annak jelentősen csökken a vérkoleszterin szintje, és ennek eredményeként kisebb lesz a koszorúérbetegség kockázata.
2009. március 22. vasárnap 11:54 - HírExtra
A táplálkozástudomány szakértői hangsúlyozzák, hogy a mindennapi étkezések során hajlamosak vagyunk elfelejtkezni az ennivalóban található rostok jelentőségéről. Az ételek rostjai sok betegség megelőzésére, kezelésére alkalmasak, és az utóbbi években a halálozás leggyakoribb okaként említett szív- és érrendszeri betegségek, valamint a cukorbaj kifejlődése szempontjából váltak ismertté érdekes adatok az élelmiszerek rosttartalmával kapcsolatban.

Az ételekben lévő rostok általában nem emészthető, összetett szénhidrátok. Ezeket a zöldséggel, gyümölccsel, valamint a gabonafélékkel fogyasztjuk el. Az amerikai szakirodalom azt javasolja, hogy a felnőttek naponta átlag 25-35 gramm étkezési rostot fogyasszanak, mások szerint fiatal férfiaknak napi 38 gramm, nőknek legalább 25 gramm rost bevitele ajánlott.

Az iparilag fejlett országokban kialakult étkezési szokások következtében az emberek ennek csak a felét fogyasztják el. Sok tudományos vizsgálat bizonyította, hogy a rostokban dús ennivalók, mint például a zabpehely, a teljes őrlésű gabonákból sült kenyérfélék csökkentik a koszorúérbetegség kockázatát.

Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyező Hivatal, az FDA az előbbi listába 2005 decemberében az árpát és az árpát tartalmazó termékeket is belevette. Craig I. Coleman és munkatársai összegyűjtötték azokat a tanulmányokat, melyekben az árpafélék vérzsírokat csökkentő hatását vizsgálták.

A nemzetközi szakirodalomban nyolc olyan közleményt találtak, melyek szerzői az árpa ereket védő hatását vizsgálták. Ezek átlagosan 30 személy megfigyeléséről számoltak be. Coleman és munkacsoportja összesítette az adatokat, így eredményeik 391, önként jelentkező felnőtt vizsgálatáról szólnak.

Az árpát rendszeresen fogyasztó emberek vérének koleszterintartalma lényegesen alacsonyabb volt, mint azoké, akik ilyen élelmiszereket nem ettek. A kutatók kiemelték, hogy főleg a "rossz" koleszterin (LDL-koleszterin), valamint a triglicerid vérszintje csökkent kifejezetten.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását