2024. június 1. - Tünde

Kopaszoktól rettegnek a cigányok

Bőrfejűektől félnek a miskolci romák, félelmeiket azonban semmi nem támasztja alá; a miskolci rendőrkapitányság nyomozást rendelt el rémhírterjesztés megalapozott gyanúja miatt - tájékoztatta a rendőrség közleményében az MTI-t hétfőn.
2009. március 16. hétfő 09:35 - HírExtra
Dobi Tamás, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője az MTI-nek azt mondta: a felfokozott indulatok miatt előző nap összesen 12 embert állítottak elő garázdaság, valamint közúti veszélyeztetés bűncselekményének elkövetése miatt.

A rendőrség közleménye szerint Miskolcon és környékén olyan "kör sms-ek formájában eljuttatott információk láttak napvilágot, amelyek azt feltételezik, hogy skinhead és más csoportok fenyegetést jelentenének roma családokra".

A rendőrség adatai szerint ezek az információk alaptalanok, valódiságukat nem támasztja alá semmilyen tény. A valótlan hírek azonban az érintett területeken olyan szélsőséges indulatokat gerjesztettek, amelyek magukban hordozhatják az esetleges helyi konfliktusok, atrocitások kialakulását - olvasható a tájékoztatóban.

Dobi Tamás az MTI-nek azt mondta: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság rendkívül nagy erőket mozgósított a közbiztonság fenntartása érdekében, folyamatos és visszatérő járőrözéseket és ellenőrzéseket tartott, illetve tart azóta is. Garázdaság és közúti veszélyeztetés bűncselekményének elkövetése miatt 12 embert állítottak elő vasárnap az esti és az éjszakai órákban a miskolci rendőrkapitányságra.

A részletek kapcsán kifejtette: a felfokozott és alaptalanul gerjesztett indulatokra jellemző, hogy a rendőrség ügyeletére olyan bejelentések is érkeztek, amelyek "ellenséges járműként jelölték meg" a járőröző szolgálati gépkocsit is. Emellett több valótlan tartalmú bejelentés is érkezett, például arról, hogy Miskolc Bábonyibérc nevű részén felrobbantottak két autót.

A megalapozatlan félelmek és indulatok következménye az is, hogy vasárnap este különböző háztartási eszközökkel "felfegyverkezett" elkövetők két különböző helyszínen megtámadtak egy-egy civil személygépkocsit, de a rendőri intézkedésnek köszönhetően nem történt személyi sérülés - mondta.

Hozzátette: Vereckei Csaba, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el. A járőrszolgálatokat a Bükk Bevetési Alosztály és a Készenléti Rendőrség egységei egészítik ki. "A visszatérő járőrözések során a rendőrség szigorúan fellép a szabálysértőkkel és a törvénysértőkkel szemben, különös tekintettel a közbiztonságra veszélyes eszközök esetleges birtoklására, illetve egyéb háztartási és munkaeszközök - kés, kasza, vasvilla - nem rendeltetésszerű használatára" - mondta a helyettes szóvivő.

A rendőrség a közleményben arra is felhívta a lakosság figyelmét, hogy "a kialakult feszült helyzetben nagy körültekintéssel és óvatossággal kezeljék a jelenséget, az alaptalan fenyegetésekkel érintett városrészekben próbálják elkerülni az esetleges provokációkat az összetűzések elkerülése érdekében".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását