2024. május 28. - Emil, Csanád

Idegenlégiós vadász őrizetben

Meghatalmazott védőjével jelentkezett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságon az a francia idegenlégióban szolgálatot teljesítő magyar állampolgárságú férfi, aki haditechnikai eszközök eltulajdonításával gyanúsítható - mondta az MTI-nek a ren
2008. július 11. péntek 13:27 - Hírextra
Dobi Tamás közölte: a felsőtelekesi gyanúsított férfi vallomást tett, majd a rendőrség őrizetbe vette, egyben kezdeményezte előzetes letartóztatásának elrendelését visszaélés haditechnikai termékkel és szolgáltatással, illetve jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt.

Emlékeztetett arra, hogy a francia idegenlégió fegyverállományából származó haditechnikai eszközök felhasználásával akartak vadászni azok az elkövetők, akiket a rendőrség elfogott, felszámolva ezzel egy illegális orvvadászhálózatot.


Kazincbarcika, Ormosbánya és Felsőtelekes környékén tartottak fenn illegális orvvadászhálózatot. Az adatgyűjtés során sikerült azonosítani két felsőtelekesi férfit, akik a gyanú szerint a tiltott vadászatokat szervezték - mondta.

A hatóság azt is megtudta, hogy a felsőtelekesi elkövetők egyik helybéli ismerőse a francia idegenlégióban szolgál.

E kapcsolat révén az orvvadászatokat megkönnyítő, úgynevezett 3. generációs csúcstechnológiának számító eszközöket szereztek be.

A nemzetközi szálakon a nyomozásba a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai is bekapcsolódtak, így sikerült június 24-én egy ormosbányai fuvarozócég telephelyén elfogni annak a kamionnak a sofőrjét, aki a nagy értékű haditechnikai eszközöket szállította Magyarországra.

Az akcióban mintegy 40 rendőr vett részt, akik lefoglaltak 41 éjjellátó készüléket, két lézertávmérőt, nyolc elektrooptikai irányzékot, egy lángrejtőt, két állítható hidraulikus fegyverállványt és hét fejadaptert.

A rendőrség a haditechnikai eszközök megrendelőjét, a 36 éves kazincbarcikai férfit őrizetbe vette, kezdeményezte előzetes letartóztatását.

A Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság a francia idegenlégió tájékoztatása mellett visszaélés haditechnikai termékkel és szolgáltatással bűntett miatt folytat eljárást, amelynek büntetési tétele 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztés is lehet.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását