2024. június 1. - Tünde

Megemlékezés a nagyárrvízről

Sok százan vettek részt a Szegedet romba döntő 1879-es nagyárvíz százharmincadik évfordulóján rendezett fáklyás felvonuláson és megemlékezésen csütörtök este a Tisza-parti városban.
2009. március 13. péntek 06:25 - HírExtra
1879. március 12-én egyetlen éjszaka alatt eltűnt, a földdel lett egyenlővé a 65 ezer lakosnak otthont adó Szeged. Hatezer ház, kétszázötven emberélet lett a pusztulás áldozata - mondta Botka László (MSZP) polgármester beszédében.

Mikszáth Kálmán szavaival "a hajnal nem találta többé Szegedet". A város lakói azonban dacolva az elemekkel nem a hátukat mutatták a veszedelemnek, hanem hihetetlen akarással szembefordultak vele. Három nappal a víz betörése után az egyetlen szárazon maradt földdarabon megtartották a heti piacot, s hat nap múlva elkészültek az újjáépítés tervei. A kitartás és akarat láttán megmozdult az ország és Európa, s négy rövid esztendő alatt valóra vált az uralkodói jóslat: Szeged szebb lett, mint volt - fogalmazott a politikus.
Százharminc év emléke előtt tisztelegni csak cselekvéssel lehet - mondta Botka László. Hozzátette: 1879-ben a város kapott egy esélyt, s megragadta azt.

Ma Szeged a nehézségek közepette kapott egy esélyt és megragadja azt. Akkor és most is Európával - jelentette ki a polgármester, s felsorolta a városban folyó vagy a közeljövőben induló uniós támogatással megvalósuló fejlesztéseket.

Kovács László uniós biztos hangsúlyozta, Szeged több mint egy híres, folyamatosan szépülő város. Egy ipari, kereskedelmi, kulturális, tudományos központ, szimbólum, az újjászületés szimbóluma. Jelképe annak, hogyan tud az ember úrrá lenni a legnagyobb nehézségeken is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását