2024. március 29. - Auguszta

Undorító! Ez még a politikánál is rosszabb

MLSZ. Szinonimái: mulyaság, érthetetlenség, esztelenség, profizmus mutatása, káosz a pohár vízben. Miért kell lemondania Kisteleki Istvánnak? Hogy fejlődjön a magyar foci.
2009. március 5. csütörtök 19:09 - Gedei Szilárd
Kínos ügyek, érthetetlen döntések, etikátlan beszólások – a Magyar Labdarúgó Szövetség nagyjából azon a hatásfokon működik, melyen a hazai politikai elit. Ennél fogva nagy sikereket nem is várhatunk a Kisteleki István vezette szervezettől – az ezernyi idegbajt azonban egy kis odafigyeléssel el tudnák kerülni. A Bicskei Bertalan-féle levél okozta botrány kezelésében, az utánpótlás kérdésében és az enyhén szólva is megkérdőjelezhető döntések miatt is sáros az MLSZ – ha kimondjuk, ha nem.

Összefognak az MLSZ ellen?


Az elhalasztott első osztályú forduló miatt van időnk belegondolni: a Kisteleki István vezette MLSZ működését tekintve kezd kis hazánk röhejes politikai életére hasonlítani. Eddig azonban hiányzott az MLSZ vezetés uralkodóinak életéből a minden valamirevaló hatalom jó dolgát megkérdőjelezhető, erőskezű ellenzék. Talán eddig. Néhány klub azonban most összefogott kis országunk kis futball szövetsége ellen: az Újpest, az MTK és a Vasas vezetői közösen fejezték ki elégedetlenségüket az MLSZ felé.

A klubok illetékesei azt szerették volna megtudni Kistelekiéktől, hogy vajon miért kell kétnaponta mecset játszaniuk – illetve hogy más kluboknak miért nem. Jó kérdés, érdemes volt feltenni az MLSZ-nek.

Érdemi választ azonban alighanem hiába várnak. Érdemi választ ugyanis csak akkor kaphat az MLSZ-től az ember, ha érdektelen kérdést tesz fel. Tisztára, mint a Parlamentben…

Az MLSZ-nek azonban van mi mögé bújnia. Gondoljunk csak bele: ha valaki az eredményeket kéri számon, jöhet a „szerethető” (még nem jó, csak szerethető) válogatott, Erwin Koeman csapata – mindenki tudja, hogy Kisteleki István személyes választása volt a holland kapitány, s eddig úgy tűnik: nem lőtt vele bakot. Ha valaki az utánpótlás kétarcúságát vetné a szövetség vezetésének szemére, esetleg a fejlesztési igazgató, Jámbor László hozzáértését kérdőjelezné meg, hát arra is van válasz: a 19 évesek tavalyi Eb-sikere mögé akkor is el lehet bújni, ha sokáig nem lesz más komolyabb eredményünk. Meg persze ott a telki edzőközpont építése – a projekt a legfőbb letéteményese a szép új magyar futballjövőnek.

Bajok vannak


Azaz lesz itt valami, kétségtelenül lesz, csak egyelőre nem látni a garantált előrelépést. A Kisteleki-féle MLSZ-vezetés ugyanis tipikusan az a vezérkar, aki ha nem követne el annyi hibát, s csöndben tenné a dolgát alázattal, becsülettel senki nem szólhatna rájuk egy rossz szót sem. Szép csendben fejlődhetne kis magyar futballunk, botránymentesen, amúgy fű alatt – egészen a hangos sikerekig.

Két probléma van azonban jelen pillanatban az MLSZ-szel: túl sok a nyilvánosságra került gikszer – ennél fogva pedig nem kevés energiájukba kerül ezek elmismásolása.

Talán pont ezért csábították a szövetséghez Elbert Gábort, aki az előző főtitkárokhoz képest sokkal komolyabb szakmai előrelépést jelet. Kistelekiék ugyanis felismerték, hogy az MLSZ-vezetés stílusához mindenképpen kell egy takarítóembert is alkalmazniuk, aki lényegében a szavaival képes feszültséget oldani. Ha azonban Kisteleki István hülyeségeket beszél, meg van lőve az egész stáb: emlékezhetünk a Bicskei-esetre, amikor is az elnök úr megalázta szavaival a most már Egyiptomban dolgozó edzőt: „bezzeg amikor rákos volt segítettünk neki”-típusú szösszenetekkel oszlatta el azokat az utolsó téveszméket is, miszerint szorult belé valami kis emberség.

Közben pedig...

Olyan ez, mint amikor a kisebbségi kormányban kormányzó párt vezető emberei néha köpködnek egy jóízűt az ellenzékre – csak hogy hallassák a hangjukat. A minap nyilatkozta azt egy interjúban a sportnapilapnak egyetlen elnökünk, Kisteleki István, hogy az sem elég, ha megteremtik a világbékét.

Persze hogy nem, hiszen a békében is lehet szar a foci. S félreértés ne essék, nem akarjuk mi a sárgaföldig lehordani Kistelekit és bagázsát, csak most már szembetűnő a mulyaságuk – túl sok energiát fordítanak a magyarázkodásra, a mosakodásra.

Az a baj, hogy ezzel egy jottányit sem fejlődik a magyar futball. Viszont arra jó, hogy maradjon a nem is olyan ingatag hatalmuk. Nem is mulyaság tehát, amit tesznek, hanem céltudatos hatalommegtartás.

Pont ezért hiába vicsorognak rájuk az újságírók, hiába borítanak bilit a régi MLSZ-alkalmazottak, mint Bicskei, sőt a klubok is hiába állnak össze egy emberként szidni Kistelekiéket, az eredmény csak az lesz: drága jó MLSZ-vezetésünk csak még nagyobb energiákat fog elvonni az esetleges valódi munkától, fejlesztéstől, s fog összpontosítani a védekezésre és a visszatámadásra.

Két megoldás kínálkozik tehát: vagy valóban fajsúlyos, komoly háttérrel rendelkező szereplők fognak össze a végső támadásra – ha sikeres lesz, jöhet az új vezetés. Vagy pedig mindenki – a klubok, a szurkolók és az újságírók is – abbahagyják Kisteleki István szapulását. Ez esetben sem garantált az eredmény, de nyugalomban mindenképpen nagyobb a sansz arra, hogy valódi előrelépést sikerüljön elérnünk.

Hátha...

A párhuzam tehát adott: csakhogy az MLSZ elöljárói még úgy sem tudják a magyar futballtársadalmat szó nélküli, csendes munkára kényszeríteni, hogy nincs szervezett ellenoldal – legfeljebb akik szintén szeretnének a húsosbödön közelébe kerülni.

Lehet választani. De nem fognak. Csakúgy, mint a politikában, a magyar fociban is megy tovább a sutyi-mutyi hatalommegtartó látszatmegoldások erőltetése – sok-sok felesleges dumával spékelve.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását