Tudomány
Megdöbbentő felfedezés: a dinoszauruszok szó szerint megsülhettek a becsapódás után
A lehetséges új kutatás szerint a dinoszauruszokat nem csupán az aszteroidabecsapódást követő évekig tartó sötétség és lehűlés pusztította el, hanem már az első órákban is végzetes hőhullám söpörhetett végig a bolygón. A kutatók úgy vélik, hogy a becsapódás után kialakuló globális tűzviharok szinte minden felszíni élőlényt elpusztíthattak.
Nem a hideg, hanem a tűz ölhette meg a dinoszauruszokat
A Purdue Egyetem kutatóinak friss tanulmánya új megvilágításba helyezi a 66 millió évvel ezelőtti tömeges kihalást. A tudósok szerint a Mexikó területén található Chicxulub-krátert létrehozó, mintegy 10 kilométer átmérőjű aszteroida becsapódása után nemcsak olvadt kőzetdarabok hullottak vissza a Földre, hanem egy hatalmas mennyiségű, rendkívül finom szilikátpor is a légkörbe került.
Korábbi modellek szerint a visszahulló olvadt kőzetgolyócskák (szferulák) felhevítették ugyan a légkört, de nem okoztak bolygóméretű tüzeket. Az új kutatás azonban azt állítja, hogy a finom porréteg hőszigetelő takaróként működött: nem engedte a hőt az űrbe távozni, hanem visszasugározta azt a felszín felé.
Néhány órán belül végzetes hőség uralkodhatott
A számítások szerint a felszínt érő hősugárzás akár három és félszer erősebb lehetett, mint azt korábban feltételezték. Brandon Johnson bolygókutató, a tanulmány vezető szerzője szerint ez már elegendő lehetett ahhoz, hogy a felszínen élő állatok többsége egy-két órán belül elpusztuljon.
A kutatás szerint a hőhatás ugyan nem feltétlenül gyújtotta volna fel a vastag fatörzseket, de a fű, a zuzmók és a fenyőtűk könnyen lángra kaphattak, ami gyorsan hatalmas erdő- és bozóttüzekhez vezethetett. A becslések alapján a szabadban tartózkodó szárazföldi állatok a halálos emberi dózis mintegy 17-szeresének megfelelő hősugárzást kaptak.
A túlélésre leginkább azoknak volt esélyük, amelyek a föld alatt vagy vízben kerestek menedéket. Később azonban ugyanaz a porfelhő évekre elzárhatta a napfényt, kialakítva az úgynevezett „becsapódási telet”, amely hosszú távon tovább súlyosbította az ökológiai összeomlást.
Még hiányzik a végső bizonyíték
Az elméletet az észak-dakotai Tanis lelőhelyen, valamint a Colorado és Új-Mexikó határán fekvő Raton-medencében talált rendkívül finom becsapódási porrétegek támasztják alá. Ezek arra utalnak, hogy a légkörben sokkal több finom kőzetpor maradhatott, mint azt korábban gondolták.
A kutatók ugyanakkor óvatosak. Alfio Alessandro Chiarenza paleontológus szerint a globális tűzviharok közvetlen nyomait eddig csak Észak-Amerikában sikerült kimutatni. Elképzelhető, hogy a jövőben más kontinenseken is találnak hasonló bizonyítékokat, de jelenleg még nem áll rendelkezésre egyértelmű globális adat.
A tanulmány július 28-án jelent meg a JGR Biogeosciences című tudományos folyóiratban.