Kultúra
Túlfűtött koncertet adott hazánkban a sztár
Teltházas, frenetikus hangulatú koncertet adott a Brüsszeli Magyar Kultúra házában Alexander Balanescu romániai születésű hegedűvirtuóz és együttese - közölte Burányi Adrienne, az intézet munkatársa kedden az MTI-vel.
Mint elmondta, Alexander Balanescu a hétfő esti hangverseny alatt a közönséghez szólva felidézte, hogy korábban sokat játszott a Muzsikás együttessel, s azért is vállalta el a föllépést a magyar intézetben, mert mindennek nagyon örül, ami a magyar-román együttműködést szolgálja.
Burányi Adrienne beszámolója szerint a brüsszeli magyar és román intézet által közösen szervezett koncerten különösen akkor lett emelkedett a hangulat, amikor a Dettre Gábor Tabló című filmjéhez írt zenét játszotta a Balanescu Quartet.
A Tabló filmzenéje után az együttes régebbi albumainak népszerű darabjait is eljátszotta, köztük a No Time Before Time, az East és a Pocket Calculator című műveket.
A világhírű hegedűművész egyébként rendszeresen koncertezik Magyarországon. Tavaly fellépett például az Újbuda Jazzfesztiválon és Miskolcon, ahol részt vett a Tabló című film helyi díszbemutatóján is.
Forrás: MTI