2024. május 6. - Ivett, Frida

Dokumentumfilm-csemegék

Dokucsemegék címmel az m2-n, DokuZóna címmel pedig az m1-en indít dokumentumfilmekből válogatott sorozatot augusztus végén, illetve szeptember elején a Magyar Televízió - közölte a közszolgálati médium sajtókapcsolati munkatársa pénteken az MTI-vel.
2008. augusztus 22. péntek 19:12 - Hírextra
Borsos Roland tájékoztatása szerint a szeptember 2-án induló, DokuZóna című tematikus válogatásban az m1-en elsőként az Imitátorok - A klasszikus DJ című angol produkciót láthatják a nézők. Harry Lansdown szórakoztató dokumentumfilmjéből kiderül, hogyan lesz egy szolid csellistalányból extravagáns DJ mindössze egyetlen hónap alatt.

A két héttel később műsorra tűzött, Mosoly a háborús övezetben című film egy fiatal dán performanszművész hihetetlen utazását örökíti meg. Simone Aaberg Kaern 2002-ben hatezer kilométert repült egy vászonborítású, öreg Piper-Colt repülőgépen Koppenhágából Kabulba, ellenszegült az amerikai hadsereg tiltásának, szabadságát és életét is kockáztatta azért, hogy teljesítse egy 16 éves afganisztáni lány kívánságát, aki pilóta akart lenni.

Szeptember végén, a mellrák elleni küzdelem napján magyar dokumentumfilmet láthatnak a nézők: Szalai Anett Mellbevágó című munkájából az derül ki, hogy sokkal bonyolultabb egészségesként problémákat megoldani, mint rákos betegként normálisan élni.

A minden második kedd este látható DokuZóna sorozatban vetítenek még filmet a magyar származású ejtőernyősről, Szenes Hannáról, aki a második világháború idején a hazai zsidóság deportálása ellen küzdött, valamint további izgalmas munkákat láthatnak az érdeklődők a palesztin-izraeli konfliktusról, vagy éppen az amerikai katonák háborús tapasztalatairól.

Az m2-n augusztus végétől vasárnap esténként sugárzott Dokucsemegék című válogatásban olyan népszerű alkotások láthatók, mint a Super Size Me, amely a gyorséttermi ételek egészségre gyakorolt hatását vizsgálja testközelből, a hatvanas évek nagy generációit, a beatnemzedéket és a hippiket ábrázoló zenés dokumentumfilm, Az ellenkultúra évei, a legjobb első filmnek járó César-díjat 2006-ban elnyert Darwin rémálma, a kerekes székben élők világát bemutató Kerékbe törve, vagy éppen a Verespatakról szóló, számtalan fesztiváldíjat nyert Új Eldorádó.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását