2024. május 11. - Ferenc

Pedofilia, vérfertőzés legálisan, Japán módra

Perverz, szexuális tartalmú művek, ez a hentai. Nem csak a szigetországban, hanem szerte a világon hódítanak, és ezzel borzolják a kedélyeket.
2009. február 24. kedd 07:29 - Kővári Adrienn



Ami közelebb áll a valósághoz

Hiroki Azuma, egy szociológus szerint, nagyon kevés azoknak a száma, akik a pedofil mangák, játékok hatására, ténylegesen bűnelkövetővé válnának. Elmondása szerint Japánban ennek "kultúrája" van, ez a legalkalmasabb módja a társadalom támadásának, ez nevezhető amolyan lázadásnak is.

Lehetséges, hogy ebből kindulva inkább polgárpukkasztás, mintsem pornográfia, Japánban minden megtörténhet. Igaz, ha így van, akkor elég érdekes formáját választották annak, hogy a társadalom idegeit borzolják.

Milton Diamon és Ayako Uchiyama azt az összefüggést vizsgálták, hogy van e párhuzam a között, hogy a 70-es évek óta folyamatosan nő a pornográfia iránti igény, és a nemi erőszakot elkövetők száma között. Arra a következtetésre jutottak, hogy Japánban, ahhoz, hogy valaki nemi erőszakot kövessen el, rengeteg különféle hatásnak kell közre játszania. Nem lehet azt mondani, hogy csak a pornográf játékoknak, és egyéb eszközöknek köszönhető.

Igazából elenyésző Japánban a nemi erőszakok száma, felmérések szerint nem nagyobb, mint más országokban. Tehát nincs összefüggés a pedofil tartalmak, és a bűnelkovetések között.

Japán, hentai, szex, perverzió, amiben minden megengedett. Homoszexualitás, erőszak, csápos szörnyek, vérfertőzés, és pedofília. Sokan már a fejüket fogják, hiszen ezt érteni nem lehet, az biztos, hogy ennek hagyománya van. Nevezzük annak. Lázadás a társadalmi konvenciók ellen, polgárpukkasztás, emellett az iskolás lány erotikus szimbólumnak számít Japánban. A statisztikák szerint nem nő a hentai termékek miatt a nemi erőszakok száma. Tehát ha valakinek ez kell, ám legyen. Kicsit beteg, de kárt nem okoz.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását