2024. március 29. - Auguszta

A szociknak semmi sem szent?

A félig elkészült debreceni Latinovits színház értékesítését szorgalmazzák a helyi szocialisták, mert "így a lehető legkevesebb kárral tudnának megszabadulni a hiúság, a szemellenzős látásmód és a realitásokkal nem szembenézés újabb látható jelétől"
2009. február 24. kedd 20:07 - HírExtra
A szocialista politikusok annak kapcsán közölték pártjuk álláspontját, hogy a közelmúltban napvilágot látott: a második debreceni színház építésének befejezéséhez hiányzik másfél milliárd forint, így bár az épület márciusra elkészül, nincs pénz a színház berendezésére és színháztechnikai berendezésekkel való felszerelésére.

"Mi debreceni szocialisták úgy véljük, hogy először a Csokonai Színházat kellett volna a közönség számára vonzó színházzá tenni, majd azt követően lehetett volna dönteni abban a kérdésben, hogy van-e igény egy második, úgynevezett kamaraszínház kialakítására.

A mi véleményünk az, hogy a debreceni emberek részéről igény a második színházra nem volt és vélhetően a közeljövőben nem is lesz. Ilyen nagyságú újabb színház felépítésére pedig, végképp nem. Az is biztos azonban, hogy a város gazdasági teljesítőképességét ez a beruházás meghaladja" - mondták.

Megjegyezték, hogy az állam a Csokonai Színház működését évente több száz millió forinttal, mintegy 50 százalékban támogatja. Ennél nagyobb mértékű támogatás Debrecenben az állam részéről nem volt reális feltételezés sem a döntés meghozatalakor, sem ma. A színház építésére vagy berendezésére pályázatot nem írtak ki.

Emlékezettek arra, hogy a Csokonai Színház felújításárakért állami támogatást a kormányok már négyszer - közte az Orbán-kormány kétszer - utasították el ugyanazzal az indokkal: jelzáloggal terhelt ingatlanra nem jár felújítási támogatás.

Papp László, a debreceni közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője szerint nem állt le a Latinovits színház beruházása amiatt, mert az önkormányzat költségvetésében idén nincs benne a befejezéshez szükséges pénz.

A szükséges közbeszerzési eljárások ugyanis átnyúlnak 2010-re - fűzte hozzá reagálásában.Az év közepére szerkezetkész lesz az új színház, s akkor indítják a közbeszerzési eljárást a belsőépítészeti tervezésre, aminek a költsége viszont szerepel a csütörtökön közgyűlés elé kerülő költségvetési tervezetben - mondta.

Hozzátette: ezt követően írják ki a közbeszerzési eljárást a színházbelső kivitelezésére.
A debreceni Latinovits színház beruházása 2010-re befejeződik - közölte a fideszes politikus.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását