2024. április 16. - Csongor

Egységben a kétség

Csütörtökön sikerült megállapodnia a Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak, valamint az RMDSZ-nek a közös listáról! 2007 óta várjuk azt a pillanatot, amikor az erdélyi magyar politikai elit közösen méreti meg magát valamelyik választáson.
2009. február 13. péntek 19:09 - Kőrösi Viktor Dávid
Amit eddig tudtunk

Arról írtunk már, hogy az európai parlamenti választások szerepe Európa-szerte csupán szimbolikus, a gyakorlati hatalmi viszonyokba sem európai, sem tagállami szinten nem tud hatékonyan beleszólni. Az EP-kérdés valójában presztízskérdés, s csak nagyon ritkán több ennél.

Pontosan ezért van nagyobb lehetőség arra, hogy a politikai stratégák boszorkánykonyháiban kifőzött tervekkel kísérletezzenek a pártok. Nem tudjuk, nem tudhatjuk, hogy az együttműködés, amely köttetett Tőkés és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), valamint az RMDSZ között mennyire lesz tartós, ezt még valószínűleg a felek sem tudják. A munka nem ért véget azzal, hogy most megszületett a megállapodás, bár kétségtelen, hogy az első, s egyik legnagyobb lépést már megtették a politikusok. Most már „csak” annyi a feladat, hogy az együttműködés megmaradjon a továbbiakban is akkor, amikor a választásoknak igazán nagy a tétje. A júniusi EP-választásra való nemzeti lista állítása megmutatja azt, hogy az együtt indulásnak gyakorlati szinten is vannak-e olyan pozitív hozadékai, amelyekkel elméleti szinten számolnak a politikusok.

Eddig ami tudunk: „a magyar összefogás listája jogilag és törvény szerint az RMDSZ jele alatt indul majd, de tartalmában ez az összefogás üzenetét fogja továbbítani. A listát Tőkés László vezeti, és ezen 75-25 százalékos arányban lesznek jelen az RMDSZ és az EMNT által jelölt személyek. "Körvonalazódott az is, hogy a lista 4. helyén az EMNT jelöltje fog szerepelni - mondta Markó Béla, hozzátéve, hogy  - a feleknek egyeztetési kötelességük lesz, azaz konzultálniuk kell a listán szereplőkkel kapcsolatosan” (rmdsz.ro).

Mindenki jól járt

Így tehát mindenki jól járt. Az RMDSZ azért, mert a saját logója alatt sikerült újraegyesítenie az erdélyi magyar politika különböző szegmenseit. A Szövetség (amely listája immáron politikaelméletileg is egy szövetségi lista) tehát kihozta a helyzetből a maximumot, számukra a legelőnyösebb megoldás született.

Tőkés László legnagyobb feladata most az, hogy adott esetben kezelnie kell tudni azt a vádat, hogy „elárulta” az „erdélyi jobboldalt”, mert az RMDSZ logója alatt indul. Ennek mindenesetre nincs túl sok realitása, hiszen Tőkés László karizmája, amelyet Temesvár hőseként kivívott magának 1989-ben mindezidáig csorbítatlan – más kérdés, hogy mindez hogyan csapódik le most az erdélyi magyar közösségben. Szerencsére Erdély földjén – még – nem olyan mélyek az ellentétek a magyar politikai elitcsoportok megítélését illetően, hogy Tőkés László árulóvá válhatna az RMDSZ-t opponáló magyarok körében. Valószínűbb az, hogy az RMDSZ megítélése – mivel kompromisszumkésznek mutatkozott – valamelyest javulni fog a közeljövőben. Különösen úgy, hogy a választások során – ahogy Markó Béla szövetségi elnök mondta – az EMNT is használni fogja a saját jelképeit, függetlenül attól, hogy de jure az RMDSZ listáján indulnak a nemzeti tanács jelöltjei.

Vesztes? Nyertes?

Első (de csak első) ránézésre a nagy vesztes az MPP lett. Szász Jenő javaslatát, amely szerint a lista negyedik helyére az MPP jelöltje kerüljön, soha nem látott határozottsággal söpörte le Kelemen Hunor, a Szövetség ügyvezető elnöke, jelezve, hogy az MPP nem partner számukra. Persze, az még érdekes helyzetet eredményezhet, amennyiben az EMNT az MPP prominenseit fogja EMNT-sként a listára jelölni. Igaz, a jelenlegi helyzetben nem valószínű, hogy bármelyik oldal is akkor vinne be gyomrost a másiknak, amikor évek után végre sikerült megállapodni.

A Magyar Polgári Pártnak mindenesetre most sem sikerült úgy pozicionálnia magát, mint komolyan veendő RMDSZ-en kívüli erő. Ez egyedül az EMNT-nek sikerült, de csak Tőkés László személye miatt. Szász Jenőék körül elég nagy a csend ahhoz, hogy megjósoljuk az MPP európai parlamenti választási sikerének mértékét. Mára már hallani kellene az MPP üzeneteit, a kampánynak már folynia kellene, hiszen a beágyazottság hiánya náluk jelent problémát, nem az RMDSZ-nél. A Szövetség így bőven ráér később kezdeni a kampányát.

Verziók

A legvalószínűbb forgatókönyvek közül az egyik, hogy az MPP-nél a know-how, és/vagy a pénz miatt nincs is startégia. A másik magának a stratégiaállítás szándékának a hiánya, hiszen az EP-választási kampány relatív egyszerűen értelmezhető: bejutott, vagy nem jutott be. A polgári párt számára a bejutásra túl nagy esély nincs, ezért elképzelhető, hogy erre nem is igyekeznek pénzt költeni.

Abból a szempontból mindkét verzió ugyanolyan rossz Szász Jenőék számára, hogy egyikből sem fog tudni az MPP profitálni, mivel egyik forgatókönyv esetén sem tudják növelni az ismertségüket, s nem fogják tudni magukat RMDSZ-szel szembeni, vagy éppen melletti alternatívaként meghatározni.

A harmadik forgatókönyv az, amit már fentebb említettünk: az EMNT jelöltjei MPP-s politikusok lesznek, tehát az RMDSZ logója alatt futó lista negyedik helyén a Magyar Polgári Párt embere marad. Kevés a valószínűsége annak, hogy négy jelölt jusson be a magyar listáról, így akármi is történik, nincs túl nagy esélye annak, hogy a polgári párt képviselőt tudjon küldeni Brüsszelbe (ez persze nem jelenti, hogy fel kell adni). Mivel azonban a jelölés gesztusértékű, kérdéses maradna, hogy az RMDSZ mennyire díjazna egy ilyen lépést. Amíg az RMDSZ adja a logót a listához, addig ez lényeges kérdés.

Az biztos, hogy harmadik forgatókönyv megvalósulásával a Magyar Polgári Párt nagyon jól járna, mert az RMDSZ és az EMNT kampányolna a politikusainak, tehát nagyobb lehetőség nyílna számukra saját politikai identitásuk bemutatásához – ezért írtuk, hogy a vesztes helyzet csak első látásra vesztes helyzet. Az, hogy ténylegesen mi fog kisülni az MPP számára az ügyből, még a jövő kérdése.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását