2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Orbán hazug emberrel nem vitatkozik

Az előttünk álló esztendő sikere azon múlik, hogy lesz-e változás - jelentette ki Orbán Viktor az MTI-nek adott interjújában, amelyben azt is hangsúlyozta, hogy a Fidesz - szövetségben a KDNP-vel - készen áll arra, hogy a sikeres európai módszerek alkalma
2009. január 4. vasárnap 15:08 - Hírextra
A tavalyi év utolsó napján, néhány órával az új esztendő beköszönte előtt adott interjúban Orbán Viktor nyomatékkal szólt az európai parlamenti választások jelentőségéről. Ha a választáson sokan vesznek részt, és a változás mellett szavaznak, akkor annak "meglesznek a következményei" - vélte a Fidesz elnöke.

Szerinte 2009 olyan év lesz, amilyenné a magyarok teszik azt a maguk számára. A kormány a végletekig legyengítette az országot, majd félrekezelte a válságot, ezért a körülmények kétségkívül jóval nehezebbek lesznek, mint korábban, de ez a helyzet is számos lehetőséget, esélyt kínál, amelyeket érdemes megragadni.

"Az önsajnálat a 2009-es évre nézve a legrosszabb recept, amit a magyarok beválthatnak a világgazdaság patikájában" - figyelmeztetett.

Ugyanakkor szerinte ahhoz, hogy valamit tenni lehessen, véget kell vetni annak, ami most zajlik. Orbán Viktor úgy látja, hogy 2009 attól függően lesz Magyarország számára sikeres, vagy sikertelen esztendő, hogy az emberek képesek lesznek-e elérni olyan politikai változást, amely gazdaságpolitikai változást is magával hoz majd. Ha minderre nem kerül sor, akkor 2009 "komisz esztendőként" marad meg az emlékezetükben - tette hozzá.

Arra is felhívta a figyelmet: lehet, hogy csak a 2010-es parlamenti választás eredményez majd politikai változást Magyarországon, de ennek a változásnak a mélysége és átható ereje 2009-ben fog eldőlni.

Orbán Viktor szerint az emberek többfajta módon is elérhetik a politikai változást. Mint mondta, 2008-ban a népszavazás egy ilyen eszköz volt, 2009-ben pedig az európai parlamenti választás kínálja ezt a lehetőséget. "Ha sokan mennek el, és a változás mellett szavaznak, akkor annak nyilván meglesznek a következményei" - mondta.

"Most, 2009-ben a helyzet világos: aki azt akarja, hogy folytatódjon az, ami most történik, vagyis a lecsúszás, a gyengülés, az elszegényedés és az emberek semmibevétele, az szavazzon a hatalmat gyakorlók programjára, aki pedig változást akar, az támogassa a mi erős Magyarországot megcélzó programunkat" - mondta.

Mint mondta, az EP-választás világos képet fog adni az erőviszonyokról, ezért is veszi azt mindenki komolyan, még az is, aki ennek ellenkezőjét állítja és arról akarja meggyőzni az embereket, hogy inkább ne menjenek el szavazni.

A Fidesz elnöke mind az európai parlamenti, mind pedig a "remélhetőleg minél hamarabb bekövetkező országgyűlési választás" kapcsán optimista a részvételi arány tekintetében. Szerinte a magyar emberek pontosan látják és érzik, hogy milyen rossz állapotban van az ország, és hogy még mennyit romolhat a helyzet, ha minden úgy megy tovább, ahogyan eddig.

Orbán Viktor elmondta, hogy személyesen is részt vesz majd az EP-kampányban, a Fidesz elnöksége pedig január 17-én dönt a párt európai parlamenti választási listájáról.

Az előrehozott választások esélyéről a Fidesz elnöke azt mondta, hogy ha az ellenzék valamennyi pártja úgy akarná, akkor három hónap múlva parlamenti választásra kerülhetne sor Magyarországon. "Csak hát az ellenzék nem egy követ fúj, hanem legalább hármat" - jegyezte meg.
Szerinte az SZDSZ és az MDF a saját pártérdekeiket az ország érdeke elé helyezik.

Mint mondta, az ország érdekét az szolgálná, ha meg lehetne állapodni velük a parlament feloszlatásáról, "de a végén mindig elugranak". "Hogy emögött van-e összehangolt játék és a szálak összefutnak-e egy szocialista marokba, ezt legfeljebb találgatni lehet, ami nekem nem kenyerem, így ezt inkább az olvasók fantáziájára bízom" - jegyezte meg.

Arra a kérdésre, hogy meddig érdemes előrehozott választásokat sürgetni, azt mondta, hogy mindaddig, amíg akár egyetlen nappal is le lehet rövídíteni mindazt, ami most zajlik. Hangsúlyozta, hogy a Fidesz készen áll a kormányzásra, van programja, így felkészült a választásra is.

Szerinte a Fidesz lehet a rendszerváltoztatás óta az első párt, amely - a KDNP-vel pártszövetségben - egymaga is kormányt tud alakítani, így rossz kompromisszumok és a meghirdetett programon eszközölt utólagos koalíciós módosítások nélkül is képes lesz végrehajtani mindazt, amire felhatalmazást kap az emberektől.

Megerősítette: az a céljuk, hogy koalíciókötési kényszer nélkül alakíthassanak kormányt, de szerinte a kétharmados többség - a magyar választójog sajátosságai miatt - kívül esik a realitásokon.

A jelenlegi miniszterelnökkel való esetleges egyeztetés lehetőségéről Orbán Viktor azt mondta: "hazug emberrel és sánta kutyával az vitatkozik, akinek elment a józan esze". Szerinte a hatalmat jelenleg birtoklókkal csak a politikai változásról van értelme beszélni: "mikor mennek el, mikor lesz a választás, milyen feltételek mellett, hogyan adják át az ország irányítását a következő parlamentnek".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

saxo
2009. január 5. 16:08
Hát, kedves 'manioka' vazzeg...!

Azt mondod, a baloldalt az különbözteti meg a jobbtól, hogy kulturáltabban "mocskolódik. Hát, lehetséges. Talán, az is valamiféle érdem, hogy valaki nem jobbra, hanem balra csavarja az áldozata lábát...


Hát, nézzük ezekeket az embereket.
Is.
manioka
2009. január 4. 19:37
Saxo. A baloldalt az különbözteti meg a jobbtól, hogy kulturáltabban és nem átkozódva fröcsögve érvel. (én már semmilyen oldali nem vagyok) Kiváncsi lennék rá, hogy fleto vagyí ovi közül ki hazudott nagyobbat. Mert a hatalom megtartása a cél, ovit még szorongatják a hitelezők is, ezért neki mindenáron hatalomra kellene kerülni, de Isten mentsen meg tőle mert a mi sorsunk neki sem lenne fontos. A legjobb lenne az összes pártot, parlamenti képviselőt mindenestől kisörörni és ujakat hozni (fele annyit mint most) és fele annyiért is mint most, és a müködésüket a minisztereknek, miniszterelnöknek, képviselőknek ugy kellene hogy anyagilag felelősek legyenek az elkövetett hibákért (pl.jelzálog a házon, vagy a feleségén vagy a gyerekén,(persze csak ha kicsi vagy nem tud elszámolni a vagyoneredetével.)
De anyagi lenyulásban tökéletes az egyetértés mindkét oldal között, az hogy velünk mi lesz, senkit nem érdekel.
dennisthemenace
2009. január 4. 18:59
Ki a fene hallgatja meg mindig ezt a seggfej Orbant??????
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását