2024. május 6. - Ivett, Frida

Négyből három háztartásba van net

Négyből három háztartásban van internet-hozzáférés egy Tolna megyei faluban, Aparhanton, amely ezzel magasan meghaladja a magyar átlagot. Az általános iskola diákjai hasonló arányban fejezik be ECDL-vizsgával tanulmányaikat. Az 1200 lelkes településről do
2009. január 30. péntek 23:20 - Hírextra
Az, hogy a Bonyhád mellett, a völgységi dombok között fekvő faluban ennyien használhatják az internetet, szerepe van a pénznek is - ismerte el az MTI-nek a község polgármestere, Szűcs György, aki civilben matematikát, fizikát és informatikát tanít a helyi általános iskolában.

Aparhanton a másodpercenként maximum két megabites sávszélességű, korlátlan internethasználatért havonta 1000 forintot fizetnek az ott élők. Mindez annak köszönhető, hogy az önkormányzat vállalta a közösségi internet működtetését: vásárolt a T-Comtól egy 20 megabites vonalat, amelyet mikrohullámú hálózaton keresztül - a wi-fi működési elve szerint - oszt el a felhasználók között.

A bérelt vonal elosztásához még 2002-ben hétmillió forintért építettek ki két acéltornyot. Nem volt olcsó, de az akkori 56 kilobites modemes internet jelentette az alternatívát - mondta a falu vezetője.

Szűcs György szerint azonban önmagában a fejlesztés nem lenne elég ahhoz, hogy ilyen magas arányban használják is a világhálót. Az aparhanti iskolában a 90-es évektől intenzíven tanítják az informatikát; eleinte a gyerekek OKJ-s számítógép-kezelői vizsgát tettek, manapság ECDL-vizsgával zárják tanulmányaikat. A falu lakói közül jelenleg háromszázan rendelkeznek ilyen képzettséggel.

A helybeli vállalkozóknak magától értetődő, hogy pályázataikat interneten töltik ki, és hogy az ügyfélkapun intézik ügyeiket. Többen internetes licitekkel egészítik ki jövedelmüket: Sasvári Gábor 23 éves közhasznú munkásnak például roncsautóján sikerült internetes hirdetéssel jobb áron túladni.

Az 1946-os kitelepítés előtt németajkúak lakta falu lélekszáma nem csökken, a fiatalok szívesen maradnak itt. Ezt további - más településről nézve nagylelkű - támogatások is ösztönzik Aparhanton; a gyerekek napi háromszor ingyenesen étkeznek, nem kell fizetni a tankönyvekért, emellett az iskolakezdést is támogatja a község. Ingyenes a szennyvíz elszállítása, 40 kábeltelevíziós csatorna pedig havi 2500 forintba kerül. Segélyt senkinek nem fizetnek a községben, munkát viszont kínálnak - jegyezte meg Szűcs György.

"Aparhanton mindig úgy neveltük a gyerekeket, hogy nincs különbség köztük, sem anyagi helyzet, sem bőrszín, sem családi háttér alapján. Ezt a szülőkkel is megértettük. Az információ iránti igényt és az együttélési képességet a gyerekkorban kell kialakítani, mi erre törekszünk" - fogalmazott a falut 1990 óta megszakítás nélkül vezető polgármester.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását