2024. április 19. - Emma

Euró kell, és kész!

A lehető leggyorsabban be kellene vezetni az eurót Magyarországon, ehhez széles gazdasági, politikai, társadalmi támogatásra van szükség, de céldátumot nem nevezett meg Szapáry György, a jegybank korábbi alelnöke a pénteki Fidesz-konferencián, Csaba Lászl
2009. január 30. péntek 21:10 - Hírextra
A magyar gazdaság jelenlegi növekedési potenciálja 2 százalék, amihez az európai uniós források 1,5 százalékkal járulhatnak hozzá, s ehhez társulhat a bizalom, mint további 1,5 százalékos növekedési tényező - mondta Csaba László közgazdász professzor a Szabad Európa Központ Magyarország többre képes című konferenciáján. Az akadémikus emlékeztetett: a gazdaságkutató intézetek ősszel még 2-3 százalékos növekedést jeleztek 2009-re, az utóbbi hetekben készült prognózisaik viszont túlzó pesszimizmust sugallnak.

A szokásos gazdasági prognózisok több éves adatokra épülnek, a legújabbak viszont csak az utolsó negyedévet vetítik előre - figyelmeztetett a CEU professzora, aki szerint a jelenlegi válság nagyrészt lélektani jellegű.

Az ország exportteljesítményét az utóbbi tíz évben folyamatosan alulbecsülték, noha a kivitel 60 százaléka olyan gép- és berendezésexportból áll, amely nem a fogyasztókhoz, hanem a vállalati végfelhasználókhoz kerül - mondta Csaba László, aki nulla körüli gazdasági növekedést vár 2009-ben plusz-mínusz egy százalékos eltérés mellett.

Az akadémikus szerint ugyanakkor a legnagyobb gond a gazdasági növekedés lassulása, hiszen már 2004-2006 között is csak expanzív költségvetési politika mellett sikerült fenntartani a négyszázalékos GDP-növekedést. Csaba László a stagflációt, azaz a stagnálás melletti inflációt nevezte a válság igazi veszélyének s azt javasolta, hogy Magyarország mielőbb tűzze ki az euróbevezetés céldátumát.

Szapáry György, a jegybank korábbi alelnöke szerint a lehető leggyorsabban be kell vezetni az eurót Magyarországon, de ehhez széles gazdasági, politikai, társadalmi támogatásra van szükség. Nem nevezett meg céldátumot az euró bevezetésére Szapáry György, de véleménye szerint akkor érdemes dátumot mondani, amikor a gazdaság már jó úton halad a maastrichti kritériumok teljesítése felé.

Előadásában a Magyar Nemzeti Bank korábbi alelnöke példaként az eurót bevezető Szlovákiát említette, ahol már 2008-ban, az ERM-2 (az euró előszobájának nevezett) rendszernek köszönhetően is stabil volt a korona árfolyama, szemben a forinttal, a lengyel zlotyval, vagy a román lejjel, mivel az említett valuták árfolyama egyrészt leértékelődött, másrészt erősen ingadozik.

Előadásában arról beszélt a jegybank korábbi alelnöke, hogy Magyarország 2002 óta nem képes felzárkózni az Európa Unió átlagos egy főre eső GDP mutatójához, noha a cél a felzárkózás gyorsítása lenne.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását