2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Adunk gázt a szerbeknek

Magyarország 1-2 millió köbméter gázt ad el Szerbiának, ami 4-6 órán belül már ott lehet - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök csütörtökön. A kormányfő szerint erre az ad lehetőséget, hogy szerdán elmaradt az esti fogyasztási csúcs, amellyel az
2009. január 8. csütörtök 16:10 - Hírextra
Ez lehetővé teszi, hogy az ortodox karácsony napjaiban ne fázzanak az emberek a Vajdaságban és Szerbiában, és este már legyen fűtés a lakásokban - tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: azt szeretné, ha Magyarország értené és támogatná ezt, hiszen az országnak ez nem okoz hátrányt. "Normális, emberiességi kötelesség ilyen helyzetben segíteni" - vélekedett, és azt kérte a magyaroktól, hogy szomszédként nagyvonalúan és tisztességgel támogassák a kormány döntését. Megjegyezte, a kormányban nem volt erről a kérdésről vita, aminek nagyon örül.

Mint mondta, ha a magyarok este 15-20 Celsius fokra csökkentik a nappaliban és a konyhában a hőmérsékletet, akkor ezt a gázmennyiséget a továbbiakban is megkaphatja Szerbia.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy minden nap újból döntenek arról, hogy mennyi gáz tudnak biztosítani Szerbiának, de csak addig kaphatnak gázt, amíg az nem jár aránytalan korlátozással Magyarországon. Azon leszünk, hogy meg tudjuk ezt ismételni minden nap, de nem tudunk erre kötelezettséget vállalni - közölte a miniszterelnök.

Gyurcsány Ferenc közölte, a döntésről tájékoztatta Borisz Tadic szerb elnököt. A gázt nagyjából azonos áron kapja meg Szerbia Magyarországtól, mint amennyiért veszi - tette hozzá.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását