2024. március 29. - Auguszta

A gázt helyettesítő olaj környezetszennyező

Az erőművek és a hőtermelők olajtüzelése növeli a levegőbe kerülő szálló por mennyiségét, s így kedvezőtlen időjárás esetén megnövekedhet a por koncentrációja, aminek függvényében döntenek a szmogriadó elrendeléséről - tudta meg az MTI városházi forrásokb
2009. január 7. szerda 13:12 - Hírextra
Tájékoztatásuk szerint a fővárosi önkormányzat cégeinél a villamosenergia- és a földgázfogyasztás korlátozásának sorrendjét kormányzati szinten határozzák meg. A közüzemi szolgáltatásokat végző cégek közül a Főtáv Zrt.-t a legkedvezőbb kategóriába, a lakossági fogyasztókkal együtt, az ötödikbe sorolták.

A Főtáv észak-budai fűtőüzemében már áttértek az olajjal való tüzelésre. A kormány által elrendelt gázkorlátozásnak megfelelően az erőművek és azon hőtermelők, amelyeknek erre lehetőségük van, folyamatosan olajtüzelésre állnak át. Az észak-budai fűtőműben a jelenleg rendelkezésre álló készlet a mostani hőmérséklet mellett is elegendő egy hónapig. Pótlása ez idő alatt zavartalanul megoldható. Az olajtüzelés többletköltséget nem okoz, még olcsóbb is, mint a gáztüzelés.

Ugyanakkor az erőművek és a hőtermelők olajtüzelése növeli a levegőbe kerülő szálló por mennyiségét. Így kedvezőtlen időjárás esetén megnövekedhet a por koncentrációja, aminek függvényében döntenek a szmogriadó elrendeléséről.

Városházi szakemberek tájékoztatása szerint a Főtáv Zrt. 100 százalékos kapacitással veszi igénybe a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. észak-pesti szemétégetőjének a hőtermelését is, csökkente ezzel a gázfelhasználást. Szakemberek hangsúlyozzák, hogy a távhőszolgáltatás egyik nagy előnye, hogy a központi hőtermelés esetén lehetőség van alternatív tüzelőanyagok elégetésére képes berendezések létesítésére és fenntartására. "Gázhiányos helyzetben" ezek a berendezések használhatók.

Ez az energetikai rugalmasság az egyik előnye a távhőszolgáltatásnak, a központi hőtermelésnek. Elmondták azt is, hogy a távhőszolgáltatás esetében az erőművekben távhőtermelés érdekében elégetett gáz lakossági célú felhasználásnak számít, így az utolsóként korlátozható kategóriába tartozik.

A városháza kommunális ügyosztálya arról értesítette az önkormányzati intézményeket és cégeket, hogy a gázimportőr tájékoztatása alapján a jelenlegi krízishelyzetben a földgázellátás még 2-3 hétig, bizonyos korlátozási szintek bevezetésével biztosított.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását