2024. április 19. - Emma

Végre valaki! Az LMP helyre tenné a bankokat

A Lehet Más a Politika (LMP) röviddel az Országgyűlés megalakulása után kezdeményezni fogja a hitelintézeti törvény módosítását, és "annak az Európában egyedülálló gyakorlatnak a felszámolását, mely szerint a bankok saját veszteségeiket egyoldalúan a fogyasztókra hárítják" - írta a párt közleményében.
2010. április 23. péntek 13:23 - HírExtra
Mint kijelentik: az LMP a parlamentben többek között kezdeményezi majd a bankok egyoldalú szerződésmódosítási gyakorlatának megszüntetését, javasolja a lakáscélú devizahitelek további szigorítását, és hosszú távon a közösségi lakásszektor fejlesztésével segítené a lakáshoz jutást.

Szavaik szerint minderre az adósok kiszolgáltatott helyzetének megszüntetéséért van szükség.

A szövegben kitérnek arra is, nem értik, hogy miközben a válság következtében sok százezer, svájci frank hiteles havi törlesztőrészlete akár a kétszeresére is megemelkedett, és sokukat az áprilisi moratórium lejártával a kilakoltatás fenyegeti, a jövendőbeli kormánypárt miért a kisebb parlament létrehozását tartja az ország legégetőbb problémájának.

Hangot adnak annak a meglátásuknak is, hogy a Bajnai-kormány által néhány hónapja jóváhagyott banki magatartási kódex segítségével nem javult, hanem romlott a magyarországi devizahitelesek helyzete, és "jelenleg is folytatódik a lakosság félrevezetése". Úgy látják, hogy az önkéntesen aláírt kódex továbbra is lehetőséget ad arra, hogy hosszú távú hiteleknél a bankok kamatot emeljenek pénzpiaci és makrogazdasági körülmények, illetve az adós kockázati besorolásának megváltozása alapján, "azaz gyakorlatilag akkor, amikor akarnak" - fogalmaz a közlemény.

Emlékeztetnek arra is, hogy az LMP már decemberben felhívta a figyelmet arra, hogy a kódex elégtelen lesz a bankok megfelelő szabályozására, az ötpárti támogatással elfogadott törvénymódosítás pedig alkotmánysértő.

A párt arra hivatkozik, hogy a magyarországi kereskedelmi bankok jövedelmezősége az elmúlt öt év mindegyikében megközelítette vagy meghaladta az Európai Unió átlagának a kétszeresét, és nettó bevételük meghaladja a teljes költségvetés tíz százalékát. Az LMP szerint ehhez képest elfogadhatatlan, hogy a kockázatokat egy az egyben a fogyasztókra hárítják.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

H.K.
2010. április 23. 13:38
Ácsi emberek! Minden viccet félre téve az LMP majdhogynem az utolsó volt a sorban ebben a kérdéskörben. Nem kell favorizálni egy szdsz utódpártot. Azért mert a neve és a benne lévő személyek attól az még szdsz.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását