2024. március 29. - Auguszta

Újra a válogatottban?

Vicente Del Bosque, a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint nincs bezárva a kapu Raúl előtt, vagyis a Real Madrid 31 éves csapatkapitánya még visszakerülhet a nemzeti együttesbe, amit nem csak a királyi gárda hívei szorgalmaznak jó ide
2008. december 16. kedd 11:42 - Hírextra
Erről a Marcának nyilatkozott a szakvezető, aki a nyáron Európa-bajnoki címet szerzett hispán alakulat élére azt követően került, hogy az előd, Luis Aragonés a nagy diadalt követően önként megvált tisztétől.

"Semmi sem írja elő, hogy le kellene zárni Raúl ügyét, majd meglátjuk, van-e lehetőség a beválogatására vagy nincs, a kérdés nyitott" - fogalmazott a legkelendőbb spanyol sportnapilapnak adott interjúban Del Bosque.

A Real Madrid 10-ese utoljára 2006. szeptember 6-án, Észak-Írország ellen szerepelt a válogatottban, amelynek színeiben 1996. október 10-én debütált, s az egy évtized alatt játszott 102 mérkőzésén 44 gólt szerzett, amivel ő a legeredményesebb spanyol labdarúgó. Klubcsapatában a mostani szezonban 15 bajnokin szerepelt, s 6 találat fűződik a nevéhez, míg a Bajnokok Ligájában háromszor volt eredményes, miáltal összesen 66 gólnál tart az európai kupákban, ezzel pedig abszolút listavezető.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását