2024. május 6. - Ivett, Frida

A metró és a HÉV nem sztrájkol

Nem vesznek részt a tervezett december 18-i - jövő csütörtöki - BKV-sztrájkban a metró és a HÉV dolgozói, mert a januári bértárgyalásra tartogatják erejüket - közölte az MTI-vel Gulyás Attila, a Metró Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke pénteken
2008. december 12. péntek 15:25 - Hírextra
Az elnök elmondta, azért nem vesznek részt a jövő csütörtökre időzített BKV-sztrájkban, mert azt korainak találják; januárban kezdődik majd a bértárgyalás és még folytatódnak a vállalat átszervezésével, a cég finanszírozásának megoldásával foglalkozó egyeztetések. A metró és a HÉV dolgozói, sőt a troli- és a villamoságazatban dolgozók zöme is úgy gondolja, hogy jövő év elejére kell tartalékolni a nyomásgyakorlás eszközeit - tette hozzá Gulyás Attila.

Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője pénteken úgy tájékoztatta az MTI-t, hogy a cég vezetőségével folytatott eddigi tárgyalások nem vezettek eredményre. A finanszírozás kérdésében eddig semmilyen garanciát nem kaptak, de az egyeztetések folytatódnak.

A sztrájkolni készülő - főleg a buszágazat dolgozóit képviselő - szakszervezetek jövő hétfőig adtak haladékot a cég vezetőinek, hogy megoldást találjon a BKV nehéz gazdasági helyzetére. Ha kell, hétvégén is tárgyalnak a felek - tette hozzá Nemes Gábor.

A szóvivő hangsúlyozta: 30 milliárd forint azonnali gyorssegélyre van szüksége a cégnek, hogy az idei és a következő évi tervezett hiányt pótolni tudják, és ne kerüljön veszélybe a BKV működése.

A sztrájkot jelentő szakszervezetek öt pontban foglalták össze követeléseiket: szülessen törvényi szabályozás a városi közlekedés finanszírozásának rendezésére, az állam növelje a normatív támogatást és a finanszírozás átalakításával teremtse meg a cég stabil működésének feltételeit, a főváros pedig vállalja át a BKV 80 milliárdos tartozásából keletkezett kamatterheket, vagy ennek megfelelő támogatással segítse a cég működését.

A követelések között az is megfogalmazódott, hogy a főváros ne a jegyárak növelésével pótolja a cég működéséhez hiányzó költségeket, hanem hozzon létre külön alapot, amely fedezetül szolgálhatna a BKV működésének finanszírozásához.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását