2024. március 29. - Auguszta

Haldoklik a Forma-1!

Kiszállt a Honda, hezitál a Toyota, a többi csapat meg már azon gondolkodik, hogy milyen lesz csapatonként három autóval a Forma-1. A gazdasági válság leamortizálja az egyik leggazdagabb sportágat is: mély kátyúba került a száguldó (haldokló?) cirkusz sze
2008. december 10. szerda 19:01 - Gedei Szilárd
– Számítottam rá, hogy egy vagy két csapat bármikor távozhat a Forma-1-ből – vallotta be nemrég a Williams istálló ügyvezetője, Adam Parr a Reutersnek. – Azt is előre megmondtam, hogy nem feltétlenül a független csapatokról lesz szó. Úgy gondolom, hogy valószínűleg még egy csapat kiesik az idény kezdete előtt, és nagyon valószínű, hogy gyártó lesz – jósolja az egyik legnépszerűbb gárda, a Williams illetékese.

Melyik csapat lesz a következő?

Szabályok a Forma-1 ellen?
"Az új szabályokkal a költségeket szeretnék csökkenteni, amely évek óta szerepel a Nemzetközi Automobil Szövetség programjában. A probléma az, hogy ezek semmiféle csökkentést nem eredményeznek. A Forma-1 mindig arról volt híres, hogy itt fejlesztik ki az autógyártók a legújabb technikákat és üzemanyagokat, illetve itt van lehetőségük kipróbálni ezeket versenyhelyzetben, ezzel a szabállyal pedig pont ennek a lehetőségét vennék el a gyártóktól. Elképzelhetetlen ugyanis, hogy a Ferrari vagy a Renault ne saját márkájával versenyezzen. Azok a szabályok, amelyeket a Mosley vezette FIA diktál, riasztóak és a Forma-1 ellen szólnak." (telesport.hu)
Szép kilátások, bár azt azért tegyük hozzá: nem csak a gazdasági válság tehet arról, hogy időnként meg-megbuknak a Forma-1-es csapatok. Emlékezzünk csak Alain Prostra! A versenyzőként négy világbajnoki címig jutó francia korának kimagasló személyisége volt, csapatvezetőként azonban messze nem tudta ugyanazokat a sikereket megismételni, mint amelyeket pilótaként szállított. Az összfrancia vállalkozás, a Prost Peugeot végül kudarcba fulladt, az 1997-től pátyolgatott kék színekben pompázó istálló ellen végül is 2001 novemberében indult el a csődeljárás.

A Honda kiválása azonban más. Volt idő ugyanis, amikor a japán autógyár sikert sikerre halmozott, igaz a legtöbb esetben csak motorszállítóként. A nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején gyümölcsöző együttműködést tudhatott magáénak az ázsiai gyár a McLaren istállóval, amit konstruktőri és egyéni világbajnoki címek tömkelege jelzett. A japánok azonban nem lennének japánok, ha nem vágynának ennél többre: 2006-ra összedobtak egy komoly kis kasztnit is a mindig jó motorok fölé. Jenson Button 2006-os hungaroringi győzelme után aztán úgy tűnt, a Honda állócsillaggá dermed az autó- és motorsport egén (a motorsportban eddig is topmárkának számított a japán Honda és vélhetően ezután is az marad), a gazdasági válság azonban betette a kaput a gyárnak és azon belül a Forma-1-es istállónak is.

Ráfogják a válságra

Fukui Takao, a japán gyár vezérigazgatója persze a világgazdasági válsággal indokolta a döntést. Erre most amúgy is sok mindent rá lehet fogni. Ami pedig a gyártást illeti: nem veszik a kocsikat, persze hogy nem veszik: ha pedig választani kell (mint ahogyan várhatóan még néhány gyár esetében biztosan kell majd), hogy az utcai autókat gyártó futószalagok mellől bocsátanak el embereket vagy megszüntetnek egy igen költséges hobbit, a Forma-1-et még mindig racionálisabb megoldás az utóbbi. Vagy legalábbis humánusabb.

Ha azonban hozzátesszük, hogy a Honda már így is elbúcsúzott majd’ nyolcszáz alkalmazottjától biztosak lehetünk benne: az autógyárakat sújtó nagy bajok nem fognak elmúlni nyomtalanul. Sőt. Belső információk szerint ugyanis a Toyota is hasonló lépésen gondolkodik, mint a Honda. A másik japán alakulat ugyanis nagyjából hasonló cipőben jár, mint az első: beleölték a dollártízmilliókat a Forma-1-es projektbe, de valahogy az igazán átütő eredmények csak nem akartak jönni. A kirándulás a Száguldó cirkuszba tehát nem járt eredménnyel – persze ezt nem csak a Toyota mondhatja el magáról.

Minderre úgy kontráznának rá a csapatok, hogy máris pedzegetik: ha kevesebb csapat tud csak elindulni jövőre, akkor legalább azoknak legyen jó, amelyik még áldoz a cirkuszra, azaz a topcsapatoknak. El is határozták sebtében a McLaren, Ferrari és néhány nagy gyári csapatnál, hogy ha úgy alakul hajlandóak három autót indítani a jövő évi versenyeken.

Forma-1 volt, van és lesz...

Ki lesz a következő kiszálló?
A legaggasztóbb kijelentést a Red Bull tette, amely két csapattal is rendelkezik a száguldó cirkuszban. Az osztrák energiaital-gyártó közleményében azt írta: "egyáltalán nem volt meglepve" a Honda döntésétől. "Több istállónál is hasonló gondolatok merülnek fel" - olvasható a közleményben. "Most az a legfontosabb kérdés, hogy a költségcsökkentő intézkedéseket még időben meghozzák-e, vagy több csapat búcsút int a versenysorozatnak" - folytatódik a közlemény. (fh)
Dávid Sándor, a legelismertebb magyar Forma-1-es szaktekintély azonban nem ennyire borúlátó, vagy legalábbis nem akarja a frászt hozni a magyar rajongókra.

– A Honda távozása egyrészről a rendkívüli eredménytelenségének köszönhető, másrészről pedig Max Mosley FIA-elnök őrült ötletének, amely szerint egységes motorokat vezetnének be – nyilatkozta nemrég a tapasztalt sportújságíró a Forma-1 problémáiról. Kétségtelen, hogy a nagy gyártóknak nem okoz kéjes örömöt az egységesített motorok ötlete, de Dávid Sándor szerint bármi is lesz, elképzelhetetlen, hogy a Forma-1 belátható időn belül lehúzza a rolót. Szerinte ugyanis sokkal több pénz van a sportágban annál, hogy egyszerűen csak megszűnjön az egész cirkusz.

Sőt, a magyar szakértő szerint a Forma-1 lesz az egyik olyan sport, amely nem fogja annyira megsínyleni a gazdasági válságot, mint azt sokan gondolnák. – Biztosan lesznek nehézségek, és lesznek olyanok is, akik kihátrálnak, de annyian akarják a versenyeket, annyian építik az új versenypályákat, és akkora reklámösszegek vannak a sportban, hogy elképzelhetetlen a Forma-1 megszűnése – legalábbis Dávid Sándor véleménye szerint.

Mi fő a nagy Forma-1-es kondérban?

Az egyik legnagyobb tőkét megmozgató sportág kondérjában tehát rotyog valami, de hogy mi fő ki belőle, és hogy ki fogja végül megkajálni még enyhén szólva is kérdéses. A sportág és a nézők érdekeit szem előtt tartva azonban nem lenne jó az a variáció, hogy tizennyolcnál is kevesebb autóra csökkenjen a Forma-1 mezőnye.

Akkor már inkább jöjjenek az egységesített motorok…
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását