2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Játék, gép, folytatás: kamuközpont és lenyúlás

Schreiber István, a Magyar Szerencsejáték Szövetség elnöke bizony megharagudott a Hírextrára. Majd mégis beszélt nekünk az Abházi-ügyről, s nem mellesleg riasztotta holdudvarát is Kolláth Györgytől kezdve saját addiktológusáig: nagyon meg akartak győzni v
2008. december 9. kedd 14:22 - Gedei Szilárd
Az elnök úr morcos mostanában. Nem mintha amúgy sem lenne elég baja, most megint az általa képviselt (fontos: képvisel, s nem mást tesz) több tízmilliárdos nyerőgépüzletet kóstolgatják, ami azért nagy probléma, mert ahol kóstolgatás van, ott könnyen be is kaphatják az egészet. Hamm! Márpedig most megbolygatták, s bolygatják az eddig nyugodalmas játékgéppiacot, vagyis azon belül az automaták adórendszerét. Alakultak is rögtön a ráncok Schreiber úr homlokán és riasztotta holdudvarát – ami egyébként teljesen logikus lépés a részéről, mert hát ugye senki sem szereti, ha magyarázkodni kell.

Az összes adat hamis

Múlt heti cikkünkben már leírtuk, hogy nem babra megy a játék, hiszen lényegében az eddig alacsony (másik szempontból már így is horribilis) adózású játékgépek komolyabb megadóztatásáról van szó. Schreiber István ezután saját maga kereste meg a Hírextrát azzal a szándékkal, hogy nem ártana tisztázni néhány részletet. Mondjuk azt, hogy Abházi József büntetett előéletű, uram bocsá’ bűnöző (egy korábbi cikkünkben nevezte bűnözőnek Abházit)? Nem, szó sincs róla, ezúttal az elnök úr is próbált visszafogottabb lenni.

De kezdjük az elején, azaz annál az indítványnál, amelyet november 25-én nyújtott be Császár Antal független országgyűlési képviselő a Parlamentnek, és amelynek alapjait Császár szerint Abházi nyújtotta át neki. Amelyet végül visszavont a képviselő, s amelynek létjogosultságát máig vitatják Schreiberék.

- Ebben az indítványban az Abházi által megjelölt összes adat hamis – kezdte Schreiber István. – Főleg a bevételekről szóló számok nincsenek köszönő viszonyban sem az igazi adatokkal. A betegek számáról szóló adat is ferdített, ezeknek a pontos számoknak utána lehet nézni az illetékes szerveknél – mondta el a Hírextrának Schreiber.

"Senki számára nem vagyok megvásárolható"

Hanem ezt nem csak úgy önkényesen állítja ám az elnök, hanem felkért egy igazi jogi nagyágyút is: dr. Kolláth György alkotmányjogászt, hogy készítsen egy szakvéleményt a Császár Antal által benyújtott adóemelést célzó törvénymódosításról.

- Időnként kapcsolatban állok a Szerencsejáték Szövetséggel, de nem vagyok senki számára megvásárolható – ezzel kezdte Kolláth György alkotmányjogász a Hírextrának adott interjúját. A jogi szakember azt is elmondta, hogy szerinte létrehozni egy magánintézményt, amiből bármikor magánzsebbe folyhat a pénz minimum ügyes húzás. - Egy ilyen kamuközpontot létrehozni teljesen felesleges és tökéletesen indokolatlan – tette még hozzá a MSZSZ alkalmi jogásza.

Természetesen ezt mondja Schreiber István is, meg még azt is, hogy az állítás, miszerint a Magyar Szerencsejáték Szövetségbe befutnak a milliárdok, hamis. Ezt pedig mi természetesen el is fogadjuk, sőt. Álljon itt akkor az igazság: - A MSZSZ érdekképviseleti szerv, amibe a tagok tagdíjat fizetnek be, ebből tartja el magát, tehát nem egy holding, vagy bármilyen más gazdasági társaság – így helyesbített Schreiber, de mondott ennél még cifrábbat is arra vonatkozóan, hogy mit is akar elérni Abházi a vitatott törvényjavaslatában leírt rehabilitációs központtal.

A lenyúlásról szól az egész

- Császár Antalt nem ismerem, soha nem találkoztam vele és nem álltam vele kapcsolatban semmilyen ügyben. Semmilyen hatást nem gyakoroltam rá és a tevékenységére, ezt büntetőjogi felelősségem teljes tudatában jelentem ki – esküdözött a Hírextrának Schreiber István, s mivel nálunk a becsszó az becsszó, el is hisszük neki. Csakhogy nem állt meg ennyinél az elnök úr és továbbfűzte mondanivalóját.

- A rehabilitációs központ, amiről Abházi beszél (hogy civil központot hozzanak létre közpénzből) semmilyen más célt nem szolgál, mint a közpénzek megkaparintását. Tény, hogy ez a központ nem szolgálna másra, mint a pénzek lenyúlására. A Magyar Szerencsejáték Szövetség a tagok pénzéből létrehozott már egy központot. Egy addiktológiai rendelés tehát működik a Szerencsejáték Szövetség égisze alatt. Mi pedig nem közpénzből, hanem a saját pénzünkből valósítottuk meg – bizonygatta igazát Schreiber. S hogy különös nyomatékot adjon még ez utóbbi adaléknak, megkérte a MSZSZ saját addiktológusát, hogy meséljen nekünk arról, hogy attól bizony szakmailag nem változna semmi a játékfüggők számát tekintve, ha nagyobb adóval sújtanák a nyerőgépeket, sőt ha emiatt sokkal kevesebb játékautomata lenne, attól még nem csökkenne a függők száma.

Abházi legsúlyosabb vádjára pedig, miszerint Schreiber felhívta Abházit és azt mondta neki „ha nem vonja vissza Császár az indítványát elbúcsúzhat a pozíciójától” szintén felháborodottan reagált. – Nem hívtam föl Abházi Józsefet, soha nem szoktam fölhívni őt, ő szokott engem hívni – tudtuk meg Schreibertől –, de csak néha veszem föl. Azalatt, amíg ez az indítvány bent volt a Parlamentnél, nem beszéltem Abházival – tette még hozzá.

Összeomolhat az egész piac

Azt pedig, hogy mennyire más szemszögből nézi a dolgokat Schreiber, jó példa a következő néhány mondata. – Azzal hogy 300 000 forintra emelnék az egy játékgépre eső havi adót, megszűnne körülbelül százezer munkahely. Ez a negyven milliárd, amiről beszélnek, ez minden adón és járulékon felüli pénz. Ha ezen felül is adóznunk kellene, az tragédia lenne az üzletágnak, emellett pedig nagyobb teret kapna az illegális szerencsejáték. Normális embernek nem jut eszébe a játékgépek ilyen arányú megadóztatása, ezért az egyik politikai erő sem fogja beterjeszteni újra ezt az indítványt. Olyan ez, mintha azt mondanánk, hogy most rögtön tiltsuk be az alkoholt… - zárta le ezzel a megkapó hasonlattal mondandóját a MSZSZ elnöke.

Ha azonban már volt olyan jó Schreiber István és összehozta Kolláth Györggyel a Hírextrát, mást is megkérdeztünk a jogásztól. Nevezetesen azt, hogy ha ugyanilyen tartalmú, de adatok tekintetében stimmelő és megfogalmazásban is rendben lévő indítványt kívánna benyújtani valaki a parlamentnek milyen esélyekkel indulna az indítvány.

- Több alkalommal változtattak már a szerencsejáték törvényeinek adószámain, adót emelni tehát ebben a tekintetben lehet az Országgyűlésnek – mondta ki az alkotmányjogász.

Tehát ha akad még valaki Abházin kívül, esetleg ő maga próbálkozik még további javaslatokkal akár el is fogadhatja a Parlament a magasabb adókról szóló törvénymódosítást. Persze akkor Schreiber István még jobban ráncolná az így is ráncolódó szemöldökét, és még jobban haragudna Abházira meg a Hírextrára. Pedig mi a félkarú rablóra esküszünk, hogy most csak azt írtuk le, amit ő megengedett.

Hát így tessék eldönteni, hogy melyik félnek van igaza a nagy dilemmában: Abházi Józsefnek, aki a játékfüggők helyzetét tartja szem előtt, vagy Schreiber Istvánnak, aki meg inkább a szerencsejáték ipar egyéb résztvevőit.

Reményeink szerint ez a változat már korrekt volt - mást, mint amit az érintettek nekünk elmondtak, nem írtunk le.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását