2024. április 20. - Tivadar

Rekordokat döntöget a pesszimizmus

Egy közvéleménykutatás adatai szerint az ukránok mintegy 90 százaléka tekinti instabilnak országa politikai és rossznak gazdasági helyzetét, ami az eddig mért legrosszabb mutató.
2008. december 8. hétfő 17:00 - Hírextra
A Research and Branding Group független közvélemény- és piackutató cég által végzett felmérés során megkérdezettek 92 százaléka vélte az ukrajnai politikai helyzetet instabilnak, s mindössze egy százalék tartotta azt megbízhatónak, 7 százalék pedig nem tudott dönteni a kérdésben. Jevhen Kopatyko kutatásvezető szociológus elmondta, hogy a mostani felmérés eredményezte a legrosszabb mutatókat, amióta - másfél évtizede - ilyen jellegű megfigyeléseket végeznek.

Mint közölte, a 2007 decemberében végzett vizsgálat idején a felmérésben részt vevők 62 százaléka nyilatkozta azt, hogy instabilnak érzi a politikai helyzetet Ukrajnában, 10 százalék pedig stabilnak tekintette azt, míg 28 százalék bizonyos fokú instabilitást érzékelt - jelentette hétfőn az UNIAN hírügynökség.

A szakember által ismertetett adatok szerint a megkérdezett ukránok 89 százaléka tartotta rossznak országa gazdasági helyzetét, s csak két százalék vélte rendben lévőnek az ukrán gazdaság állapotát, míg kilenc százalék vélekedett úgy, a gazdasági helyzet jó is és rossz is. Egy évvel ezelőtt ez az arány rendre 58 százalék, 5 százalék és 37 százalék volt.

Kopatyko arra is emlékeztetett, hogy nagyon sokat romlott a megkérdezett ukránok körében az életükkel való elégedettség mutatója. Így a válaszadóknak csak a 29 százaléka volt elégedett saját életének alakulásával, 67 százalék elégedetlen volt a saját életével, míg egy százalék semleges választ adott, három százalék pedig nem tudott dönteni a kérdésben.

A közvéleménykutató cég a kutatást november 22. és 30. között végezte 2087 fő megkérdezésével Ukrajna 24 megyéjében és a Krím Autonóm Köztársaságban.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását