2024. április 20. - Tivadar

Mária Terézia "kikapós férje"

Háromszáz éve, 1708. december 8-án született I. (Lotharingiai) Ferenc német-római császár, Mária Terézia férje, a Habsburg-Lotharingiai ház alapítója.
2008. december 8. hétfő 08:04 - Hírextra
Francia nagyapja Lotharingia birtoka fölött különbözött össze a Bourbonokkal, s az ősellenség Habsburgoknál keresett támogatást, majd feleségül vette I. Lipót császár nővérét. Unokája, Ferenc 15 évesen került a bácsi udvarba, 1729-ben megörökölte a Lotharingia hercege címet, majd 1732-ben magyarországi királyi helytartónak nevezték ki.

A herceg pozsonyi székhelyén az ügyekkel nem sokat törődött, inkább a közeli Bécsben udvarolt (franciául, mert németül tisztességesen élete végéig nem tanult meg) III. Károly császár lányának, Mária Teréziának. Érzelmei viszonzásra találtak, de az esküvő késedelmet szenvedett: a lánya örökösödési jogának elismertetésén munkálkodó császár nem kívánta magára haragítani a franciákat, ezért le akarta mondatni Ferencet Lotharingiára támasztott igényéről. Amikor az erre nem volt hajlandó, ultimátumot kapott: Lotharingia, vagy menyasszony - s ő némi habozás után úgy döntött, inkább lesz császári férj, mint trónkövetelő.

1736. február 12-én a Habsburgok történetében szokatlan módon valódi szerelmi házasság köttetett, amelyből 16 gyermek született az idők során; közülük II. József és II. Lipót császár és magyar király, a tragikus sorsú Marie Antoinette francia királyné lett. Ferenccel némi franciás könnyedség költözött be a bécsi Burg falai közé, ahol a spanyol etikett szigorú szabályai uralkodtak. (Jellemző, hogy a rangkülönbség miatt Ferenc öccse csak a muzsikusok karzatáról nézhette végig bátyja esküvőjét.)

Ferencet 1745-ben német-római császárrá választották, de az uralkodással sok gondja nem volt, nem is lehetett. Felesége ügyelt arra, hogy az államügyektől távol tartsa, amikor egyszer mégis felszólalt a koronatanácsban, az egyébként fülig szerelmes Mária Terézia durván ráförmedt: ne foglalkozzon olyan ügyekkel, amikhez nem ért.

Aktivitását üzletemberként élte ki, s e téren kifejezetten tehetségesnek bizonyult. Fiatal korában összegyűjtött adósságait gyorsan "ledolgozta", sőt élete végén hatalmas magánvagyona volt. Állampapírokból szerzett pénzét birtokokba fektette és külföldön fialtatta, majd maga is bankot alapított. Csendestárs volt a lottó bevezetésénél és hadiszállítóknál, gyárakat és manufaktúrákat alapított, kísérletezett az alkímiával is. A jóképű és a női szépségnek ellenállni nem tudó Ferenc hajlamos volt a félrelépésre, de erre egyre nehezebben volt módja: gyanakvó felesége ugyanis nagyot szigorított a császárváros erkölcsein. A császár kevés szabadságát előbb Collodero grófné, majd Neipperg grófnő társaságában töltötte, akiből utóbb Auersperg hercegné lett.

Ferenc 1756. augusztus 18-án Innsbruckban, Lipót fia esküvőjére készülve halt meg. Mária Terézia élete végéig gyászolta, haját ettől kezdve rövidre vágva hordta, gyászruháját nem vetette le, szobáját feketével vonatta be, s utolsó szavai is ezek voltak: "Hozzád!"
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását