2024. március 29. - Auguszta

Még igényelhető a diákhitel

Még tíz napig kérhetnek diákhitelt azok, akik eddig nem igényeltek, de még ebben a szemeszterben szeretnék ezt megtenni; az összeg akár 200 ezer forint is lehet, a költségtérítéses képzésben részt vevők számára pedig elérheti a 250 ezer forintot - közölt
2008. december 5. péntek 15:38 - Hírextra
Hozzátette: aki lekési a december 15-i határidőt, az már csak a következő tanulmányi félévre kérheti ezt a kedvező, hitelbírálat nélkül elérhető speciális kölcsönt.

Azok az új igénylők, akik még december 15-ig leadják igénylésüket, az őszi szemeszter utolsó kifizetési napján (2009. január 15-én) visszamenőlegesen egy összegben juthatnak hozzá a teljes őszi tanulmányi félévre járó (öthavi) kölcsönükhöz. Ez az igényelt havi összegtől függően akár 200 ezer forint, a költségtérítéses képzésben részt vevő diákoknak pedig 250 ezer forint is lehet.

Őri András tájékoztatása szerint az igényléseket a kijelölt postahivatalokban vagy a Diákhitel Központtal együttműködő bankfiókokban, takarékszövetkezeti fiókokban lehet benyújtani.
A kommunikációs igazgató kitért arra is, hogy a speciális törlesztési feltételeknek köszönhetően a diákhitel havi törlesztőrészletét nem érinti a pénzügyi válság.

A vonatkozó jogszabályok szerint a havonta visszafizetendő összeg továbbra is kizárólag csak a törlesztő jövedeleméhez (illetve bizonyos esetekben a minimálbérhez) igazodik. Szigorodó hitelbírálati feltételekkel sem kell számolni, mivel nincsen hitelbírálat. Ehhez a speciális kölcsönfajtához továbbra is alanyi jogon juthat hozzá minden 40 év alatti, hazai felsőoktatási intézményben tanuló diák. A törlesztők 2008. december 15-ig levélben értesülnek a 2009-ben fizetendő havi törlesztőrészletük összegéről.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását