2024. május 10. - Ármin, Pálma

Új Magyarország vízbázis

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Irányító Hatósága támogatja az új szekszárdi vízbázis létrehozására beadott pályázatot - közölte a város polgármestere az MTI-vel. A jelenlegi vízbázist diklóretilén-szennyezés fenyegeti.
2008. december 3. szerda 10:37 - Hírextra
Horváth István elmondta: 2009. június 2-ig megvalósíthatósági tanulmányt kell készíteni, amelynek alapján dönteni lehet arról, hogy hol legyen az új vízbázis. Erre 139 millió forintos támogatást ad az Európai Unió kohéziós alapja és a magyar költségvetés - tette hozzá.

A polgármester emlékeztetett arra, hogy eddig két változat vetődött fel. Az egyik szerint Mohács melletti területről nyerné a tolnai megyeszékhely az ivóvizet, a beruházás mintegy hét és fél milliárd forintba kerülne. A másik megoldás az, hogy Bogyiszló mellett létesítenek új vízbázist, ahonnan a Duna kavicságya által megszűrt víz érkezhet Szekszárdra. Ez a terv ötmilliárdos beruházással valósítható meg.

Horváth István szerint 2011-re válthatják fel az új kutak a jelenlegi víznyerőket.
A beruházás azért sürgető, mert számítások szerint nyolc éven belül eléri a mostani vízbázist a közelében talált diklóretilén-szennyezés - emelte ki a polgármester.

Hozzátette: a diklór-etilén terjedését most úgy próbálják megállítani, hogy a szennyezett terület mellett kutakat fúrtak, amelyek a talajban lévő vegyi anyagra szívóerőt gyakorolnak. A kármentesítés éves szinten 80-100 millió forintba kerül az államnak - mutatott rá.

Szekszárdon 1993-ban találtak diklór-etilént az ivóvízben. A szennyezett kutakat kikapcsolták a vízellátásból, és figyelőkutakat fúrtak.

Soóky Irén, az ÁNTSZ Dél-Dunántúli Regionális Intézetének munkatársa az MTI érdeklődésére szerdán közölte: a vegyület jelenleg nem mutatható ki a tolnai megyeszékhely ivóvizében.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását