2024. április 20. - Tivadar

Emberi méltóság törvény

Sólyom László megküldte véleményezésre az Alkotmánybíróságnak (Ab) az ember méltóságát súlyosan sértő egyes magatartásokkal szembeni védelem érdekében szükséges jogérvényesítő eszközök biztosításáról szóló törvényt - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal
2008. november 27. csütörtök 09:26 - Hírextra
A köztársasági elnök szerdán írt levelében emlékeztet: az Alkotmánybíróság az államfő indítványára 2008 júniusában megállapította, hogy az Országgyűlés által tavaly elfogadott, a Polgári Törvénykönyvet módosító törvény alkotmányellenes. A törvény célja az lett volna, hogy a közösséget súlyosan sértő magatartás esetén a közösség tagja személyiségi jogi pert indíthasson.

A most elfogadott törvény célkitűzése szintén az, hogy az egyének személyiségi jogaik védelme érdekében bírósághoz fordulhassanak abban az esetben is, ha a sértő magatartás nem közvetlenül őket, hanem olyan, nemzeti és etnikai hovatartozás, vallási meggyőződés vagy szexuális irányultság által meghatározott csoportot érint, amelynek ők is tagjai - írta Sólyom László az MTI-hez is eljuttatott levélben. A köztársasági elnök szerint azonban a törvény a korábbi törvényhez hasonlóan alkotmányellenes, és nem tesz eleget az Alkotmánybíróság határozatában megállapított feltételeknek sem.

Sólyom László az Ab-nek írt indítványában kifejtette, hogy a törvény nem ad lehetőséget annak a kérdésnek a valódi mérlegelésére, hogy a jogaiban magát sértve érző személy valóban a tagja-e annak a sértett közösségnek, illetve hogy kellően szoros-e a viszonya az érintett közösséggel. A törvény nem tisztázza az ehhez szükséges bizonyítási kötelezettségeket sem, ezért a törvény sérti a szólásszabadságot.

Az államfő azt is kifogásolta, hogy a bíróság nem tudja a valóban sértett személyek esetében külön-külön mérlegelni a jogsérelem megtörténtét, mert az ügyet a csoport valamennyi tagja tekintetében, általánosságban kell megítélnie. Ez sérti az egyéni önrendelkezési jogot - írják.
A köztársasági elnök végül megállapította, hogy a törvény szabályozási hibái a jogbiztonságot sértő jogalkalmazási nehézséget okozna.

Az Országgyűlés november 10-én szavazott az előterjesztésről, amelyet 214 igen, 162 nem és egy tartózkodással fogadtak el a képviselők.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását