2024. március 30. - Zalán

Marx szakálla a leghíresebb

A tekintélyes brit lap internetes honlapján "vállaltan szubjektív" listát közölt a híres szakállasok első tíz helyezettjéről annak kapcsán, hogy a londoni természettudományi múzeumban kiállították Charles Darwin szakállát. Az evolúciós elmélet atyja is fe
2008. november 17. hétfő 19:04 - Hírextra
A második helyre Grigorij Raszputyin, II. Miklós orosz cár titokzatos tanácsadója került a szakáll-listán, a harmadik az elsősorban hazájában ismert színész, Brian Blessed, aki alpinistaként is letette névjegyét. Nem kis meglepetésre sikerült leszorítania a dobogóról Jézus Krisztust, és őutána Charles Dickens következik, akinek szőrzete annyira része lett imázsának, hogy egyetlen ismert borotvált képét 2001-ben 40 ezer fontért adták el egy árverésen.

A 6. helyet Vlagyimir Iljics Lenin érdemelte ki a The Times szerint, és ekkor jön Darwin. Ő is szakállasan él a köztudatban, holott viszonylag későn, 56 évesen növesztette csak meg bozontját. Abraham Lincoln amerikai elnök a 8., majd ismét egy kommunista következik: Fidel Castro volt kubai államfő, akinek forradalmi egységét is a "szakállasok" (barbudos) néven emlegették.

A 10. helyet viszont a rockszakma két leghíresebb "télapója" osztja meg egymás között: Billy Gibbons és Dusty Hill, a ZZ Top együttes gitárosai. A lap megemlíti, hogy a trióban egyetlen embernek, Frank Beardnek nincs szakálla, az ő neve viszont szakállt jelent angolul.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását