2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Kínában javul az életminőség

Kína lakosságának életszínvonala "mérhetetlenül" javult az elmúlt harminc év során; a szegénység és a felnőtt írástudatlanság visszaszorulása mellett a kínaiak várható élettartama az eddigi legmagasabb - olvasható az ENSZ Fejlesztési Programjának (UNDP) b
2008. november 17. hétfő 18:50 - Hírextra
Az UNDP szerint azonban a gyors gazdasági növekedéssel újabb problémák kerültek a felszínre, mint például a gazdagok és a szegények közötti szakadék szélesedése, amely a világ legnépesebb országában az egyik legfontosabb kérdés.

Az Alapvető Közszolgáltatások 1,3 milliárd ember számára című tanulmány néhány héttel az 1978-ban útjára indított "reform és nyitás" 30. évfordulója előtt jelent meg. A Teng Hsziao-ping (Deng Xiao-ping) által elindított reformok egyik leglátványosabb eredménye a vidéki szegénységi ráta visszaszorulása a 2007-es 1,6 százalékra az 1978-as 30,7 százalékról.

A Kínában a felnőtt lakosság körében az írástudók aránya 88,96 százalékra emelkedett, és ez nem csak a fejlődő országok (77 százalékos arányát), hanem a világszerte átlagnak számító 78 százalékos arányt is jóval felülmúlja.

A rohamléptékű fejlődésből azonban nem mindenki részesül egyenlően. A vidéki területek jóval a városok mögött járnak, az ország keleti tartományai sokkal gazdagabbak, mint a nyugati területek, ahol a különböző társadalmi csoportok között is jelentősebbek a különbségek.

A Kína gazdasági fővárosának számító Sanghaj iskoláskorú lakói tízszer több támogatásban részesülnek, mint egyes vidéki társaik - áll az ENSZ Fejlesztési Programjának jelentésében.
Az UNDP szerint Kína számára alapvető kihívást jelentenek a kiegyensúlyozatlan területi fejlesztések, jóllehet a reformok kezdete óta az országban mindenütt elindult a fejlődés, továbbra is fennmaradtak a régiók fejlettsége közti különbségek.

Egyre sürgetőbb kérdés a vándormunkások helyzetének megoldása. A kínai rendszer szerint a lakosság a regisztrált lakóhelyén juthat hozzá az alapvető szociális juttatásokhoz, amely rendkívüli problémát jelent a munkalehetőségek reményében városokba költözött munkások millióinak. A kínai kormány tisztában van a problémákkal és programokat dolgoz ki ezek megoldására.
A hazai fogyasztás élénkítése érdekében elfogadott 586 milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomag részét képezi például a vidéki és a városi lakosság alapvető szociális juttatása közötti különbségek megszüntetése.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását