2024. március 29. - Auguszta

Berlini magyar kultúrsikerek

A Megértés és a Tolerancia díjával tüntették ki a hét végén Berlinben Kertész Imrét. Közben "néhány házzal arrébb" Nádas Péter tartott felolvasást a német fővárosban, majd nyilatkozott az MTI-nek. Nádas szerint a két esemény egybeesése a véletlen műve vol
2008. november 16. vasárnap 17:11 - Hírextra
A többnyire Berlinben élő és alkotó Kertész Imre immár a sokadik németországi kitüntetését kapta, s a Zsidó Múzeum a megértés és a tolerancia tolmácsolásáért ezúttal életművét ismerte el. Azzal a díjjal, amelyet korábban olyan személyiségek kaptak meg, mint Helmut Kohl volt német kancellár és Daniel Barenboim, az izraeli és palesztinai zenészekből álló Nyugat-Keleti Diván zenekar egyik alapítója és jelenlegi vezetője, a világhírű zongoraművész és karmester.

A laudációt pedig a korábbi német kulturális államminiszter, Michael Neumann tartotta. Az a Naumann, aki jelenleg a Die Zeit című hetilap társkiadója, s jól ismeri Kertészt és Nádast is. Korábban ugyanis annak a kiadónak volt az igazgatója, amely a két író könyveit Németországban megjelentette.

A vasárnapi Der Tagesspiegel teljes terjedelemben ismertette a laudációt, amelyben Naumann a Nobel-díjas magyar írót örök kételkedőnek nevezte. Emlékeztetett arra, hogy Kertészt 15 évesen deportáltálták Auschwitzba, majd idézte az írót azzal kapcsolatban, hogy "valójában a holokauszt változtatta őt zsidóvá." Részletesen beszámolt a Sorstalanság című regény 1973-as magyarországi megjelenését követő, a politika által szervezett érdektelenségről, majd arról, hogy évtizedekkel később a könyvet mégis a világ számos nyelvére fordították le. S ismét Kertész Imrét idézte azzal kapcsolatban, hogy a Sorstalanságot soha nem tekintette holokauszt-regénynek, mert mindaz, amit az ember holokausztnak nevez, egyetlen regényben aligha leírható.

 Naumann szerint még mindig sötét időkben élünk, s Kertész Imre - akit a totalitárius gondolkodás egyik legradikálisabb bírálójának nevezett - egész eddigi pályája során azt a feladatot tűzte maga elé, hogy nemcsak művészként, hanem örök kételkedőként is erre felhívja a figyelmet.

Közben Nádas, aki a berlini magyar kulturális intézetben tartott felolvasást, az MTI-nek arról beszélt, hogy mit jelentett számukra Németország. "Az ember kikerült az izolációból, s belépett egy nyitott világba. Németország mintegy kaput nyitott a közép- és kelet-európai országok számára, mi pedig besétáltunk ezen a kapun. S Michael Naumannak, a Rohwolt kiadó akkori igazgatójának egyszerűen az volt a véleménye, hogy ez a két magyar író kell a kiadónak" - emlékezett Nádas.

Az író az MTI-nek ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy "a kilencvenes évek szinte megrázóak voltak, mert valamiért elkezdtek bennünket német írónak tartani, s a magukénak tekintettek". Azóta pedig Németországban több mint 20 könyve jelent meg, a legutolsó a Helyszínelés című volt. Jövőre pedig az első, Magyarországon megjelent kis könyvecskéje, a Biblia című hosszabb elbeszélés jelenik meg németül. Az a könyv, amelyet 1962-ben, 19 évesen írt.

"Az ember nem egy országot szeret, a szeretetet az embereknek tartja fenn" - jelentette ki, utalva arra, hogy jól érzi magát Németországban. "Igaz, nem mindig, mondjuk a neonácik láttán nem. De Berlin egy rendkívül kulturált, sokrétegű város, és én számos rétegében nagyon otthonos vagyok" - hangsúlyozta a Kossuth-díjas magyar író.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását